Rekordszámú diák és csapat jelentkezett a K&H pénzügyi vetélkedőjére
Rekordszámú versenyző nevezett be idén a tizenkét éves múlttal rendelkező K&H Vigyázz, kész, pénz! vetélkedőre, amelynek keretében a diákok 3-5 fős csapatokba verődve ismerkedhetnek meg a pénzügyi tudatosság alapjaival és a mindennapi bankolással. Összesen 2423 csapat és 9922 diák jelentkezett 585 iskolából. Ez nevezői csúcsot jelent a vetélkedő történetében, egyrészt több mint 850 csapattal többen jelentkeztek a tavalyi tanévhez képest, másrészt 10 százalékkal meghaladja a járvány előtti, 2019/20-as évi létszámot is. A különdíjak nyertesei is kihirdetésre kerültek.
Minden eddiginél több versenyző vágott neki a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő idei fordulóinak – közölte a bank. Az első fordulóra összesen 9922 diák 2423 csapatot alkotva nevezett be a versenyre 585 iskolából. Ez nevezői rekordot jelent, a 2011-ben útjára indult vetélkedősorozatban, 10 százalékkal meghaladva a járvány előtti szintet.
Az első fordulót követően a K&H Bank a különdíjakról is döntött: a legtöbb diákot felkészítő személy és a legtöbb diákot nevező iskola, valamint a legtöbb diákot nevező leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működő iskola is különdíjban részesült. Minden különdíj nyertes pénz és tárgynyereményt is hazavihet.
Miért fontos?
“A kiemelkedő érdeklődés elsősorban annak köszönhető, hogy a pandémia miatt hirtelen, egyik napról a másikra megváltoztak a mindennapok, ezen belül sokak pénzügyi helyzete is. Erre pedig azonnal reagálnia kellett a háztartásoknak. Fókuszba került a pénzügyi tudatosság, amely egy bármikor előálló rendkívüli helyzetben megoldást nyújthat az érintetteknek. A járványhoz köthető változás természetesen érintette a diákokat, gyerekeket is, egyben világossá tette, hogy még nagyobb szükség van a pénzügyi oktatásra. Nemcsak a pandémiás hatás, hanem az elképesztő sebességgel haladó digitalizáció is hozzájárult ahhoz, hogy még népszerűbbé váljon a vetélkedő.” – mondta Horváth Magyary Voljč Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója. Hozzáfűzte: “A bank több mint 10 évvel ezelőtt azért indította el a K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőt, hogy a felnövekvő generáció olyan pénzügyi tudást kapjon a kezébe, melynek segítségével felnőttként okosan lesz képes dönteni saját pénzügyeiről.” A vetélkedőhöz készített ismeretanyag illeszkedik a mai elvárásokhoz, KáPé, az animált vlogger meséli el kalandjait arról, hogyan sikerül összegyűjtenie a kiszemelt játékkonzol árát. Az epizódsorozat bemutatja többek között, hogy mi az a hitel, mit jelent az öngondoskodás, miért és hogyan érdemes takarékoskodni, továbbá ismerteti a biztonságos online vásárlás menetrendjét is.
Fordulók, nagyszabású végjátékkal
Az idei vetélkedőnek összesen négy állomása van, amelyek online kerülnek megrendezésre: a lezajlott első forduló, majd a márciusi második forduló után következnek a regionális középdöntők.
A továbbjutó csapatok a várhatóan május 10-11-én sorra kerülő online döntőben mérkőznek meg egymással. A döntőben a regionális középdöntő legjobb csapatai, korosztályonként 8-8 csapat versenyezhet az első helyért. Mind a négy korosztályban 5-5 feladványt kell a csapatoknak megoldaniuk, amelyek elsősorban a pénzügyi ismeretek gyakorlati alkalmazásának képességét mérik fel, az eredményhirdetés pedig május 17-én lesz.
A K&H nyereményözönnel készül a döntő győztesei számára is: a 3-4. és 5-6. osztályosok többek között Segwayt, Mediapadet és fejhallgatót nyerhetnek. A 7-8. és 9-11. osztályosok PocketBookért, okosóráért, hordozható hangszóróért versenyezhetnek, a győztes diákokat és csapatokat felkészítő pedagógusok vagy szülők 80-120 ezer forintos ajándékutalványt kapnak. A legjobban szereplő csapatok pedig 200-300 ezer forintos ajándékutalvánnyal lesznek gazdagabbak.
Kapcsolódó cikkek
- Vállalkozási ötletek kerestetnek
- K&H: a mamutok is beszálltak a készpénzellenes háborúba
- K&H: túl drágák az elektromos autók? Rövid a hatótáv?
- Okosabbak a gyerekek a szüleiknél, ha pénzügyekről van szó?
- Szombaton volt a K&H e-kupa FIFA20 verseny
- Videójáték a szoba falain túl
- Gamer a gyerek? Ezek a sportok lehetnek nála nyerők
- Átadták az Év E-sport díjait a hétvégén
- Jöhet a láthatatlan pénztárca
- Ők lettek a Magyar Nemzeti E-sport Bajnokság legjobbjai
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.