Jó negyedév, elbocsátások a Nokiánál
Az elbocsátásokra elsősorban a Symbian szoftveres készülékek fejlesztőcsapatánál, valamint a szolgáltató-ágazatban kerül sor, és összességében a munkaerő 3 százalékát érintik. Az újabb leépítéseket már Stephen Elop, a Microsofttól átigazolt, kanadai származású új vezérigazgató jelentette be, ugyanakkor a takarékossági intézkedéseket már tavaly elkezdték a Nokiánál. Valószínűleg ezeknek köszönhető, hogy a viszonylag gyenge okostelefonos portfólió és a piaci részesedés csökkenése ellenére sikerült a cégnek relatíve kedvező harmadik negyedévet produkálnia.
A Symbian 3 szoftver és az erre alapuló készülékek csúszása mellett az is gondot jelentett a Nokiának az elmúlt három hónapban, hogy az alkatrészhiány miatt nem tudott elegendő olcsó készüléket szállítani a fejlődő piacokra. Ennek ugyanakkor kedvező kihatása is volt, mivel így a mobilok átlagára 65 euróra növekedett, ami végső soron mégiscsak jót tett a bevételeknek.
Kapcsolódó cikkek
- Nokia - NGM: közös munkacsoport a dolgozók munkahelyhez juttatására
- A Nokia Komáromban 2.300 főt bocsát el
- Átszervezésekre készül Romániában a Nokia
- Zuhant a Nokia árfolyama a profitfigyelmeztetés után
- Hétezer állás szűnik meg a Nokiánál 2012 végéig
- A Nokia 16 ezer munkatársat "érintő" átalakításra készül
- A "nem okos telefonokra" koncentrál a Nokia
- A komáromi Nokia gyárban nem lesz létszámleépítés
- Leépítésekre készül a Nokia
- A Nokia profitja 21 százalékkal csökkent, piacot veszített
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.