Infineon második negyedév: megsokszorozódott a veszteség
A Qimondára 482 millió eurós veszteséget számoltak el adó után, egy évvel korábban 57 millió eurós adózott eredményt hozott a részleg.
Az üzemi eredmény 36 millió euró volt az egy évvel korábbi, 29 milliós hiány helyett
Még mindig nyomja a vállalatot a BenQ-csőd okozta forgalomcsökkenés és költség, egyebek között a termelés csökkentésével járó átszervezések, végkielégítések költsége, elsősorban a franciaországi gyártóhelyen. Az egyik volt fő megrendelő, a tajvani BenQ Mobile mobilkészülék-gyártó német leányvállalata 2006 őszén csődbe ment, ez jelentős bevételkiesést okozott és okoz az Infineonnak.
Mindazonáltal a csoport nettó bevétele már nőtt, 7 százalékkal 1,05 milliárd euróra az egy évvel korábbi 978 milliárdhoz képest.
A nehézségeket attól is csökkenni remélik, hogy tavaly októberben vegyesvállalatot alapítottak a Qimonda és a japán Sony harminc-harminc szakemberének részvételével mobiltelefonokba, kamerákba és más elektronikai cikkekbe való DRAM-lapkák gyártására. A Qreatic Desing nevű vegyesvállalat Tokióban működik.
Az Infineon 2006. májusban kiszervezte a Qimondát, 2006. augusztusban részben tőzsdére vitte, jelenleg 77,4 százalékot tart belőle, és jövő év elejéig 50 százalék alá akarja csökkenteni a részesedését. A Qimondával az Infineon a forgalmának közel felétől válik meg, de függetlenítheti magát a nagy áringadozásoknak kitett DRAM memória-áramkör piactól. A jelentősen zsugorodó Infineon az autóipar és a távközlés számára gyártott termékeire akar összpontosítani.
A decemberrel zárult első üzleti negyedévben az Infineon vesztesége 396 millió euró volt adó után, egy évvel korábban 280 milliós volt a hiány.
A Qimonda nélkül az üzemi eredményben már többlet volt: 65 millió euró, az egy évvel korábbi, 25 milliós hiány helyett.
A tavaly, azaz 2007. szeptemberrel zárult, előző üzleti évben az Infineon 368 millió eurós veszteséget szenvedett adó után, 37,3 százalékkal többet az előző évi, 268 milliós hiánynál.
Az üzemi veszteség 256 millió euró volt, tizenhétszer nagyobb az egy évvel korábbi, 15 milliós hiánynál, de a külön számolt Qimonda memórialapka-gyártó részleg 207 millió eurós üzemi veszteségét leszámítva csak 49 milliós hiány keletkezett az egy évvel korábbi, 217 milliós üzemi veszteség helyett. Ezt a távközlési megoldások nagy keresletének tulajdonították a cégnél. Nyomta viszont a vállalatot a BenQ-csőd: ez a szeptemberrel véget ért pénzügyi évben 150 millió eurós bevételkiesést okozott az Infineonnak.
A nettó bevétel, 7,682 milliárd euró, 3,1 százalékkal kevesebb volt az előző évi 7,929 milliárdnál. A Qimonda nélkül számolva a forgalom, 4,074 milliárd euró, csak 1 százalékkal maradt el az előző évi 4,114 milliárdtól. A Qimonda forgalma 5 százalékkal 3,608 milliárd euróra csökkent 3,815 milliárdról.
Az Infineon 1999. áprilisban alakult, a Siemens nehézipari gép- és mobiltelefon-gyártó leválasztott félvezetőrészlegéből, és 2000. márciusban ment a tőzsdére.
Kapcsolódó cikkek
- Az Infineon félvezetőgyártó nyereségre váltott
- Nőtt a Philips profitja a negyedik negyedévben
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
- Red Hat: a 2010-es pénzügyi harmadik negyedévben 18 százalékos árbevétel-növekedés
- 51 millió forint nyereséget ért el október végéig a Kulcs-Soft
- Nyereséges negyedévvel zárta veszteséges pénzügyi évét az Infineon
- Magyar Telekom: kisebb eredmény és bevétel
- Növekvő bevétel és profit a Deutsche Telekomnál
- 48 százalékkal csökkent a Dell nyeresége
- Magyar Telekom: tavaly 54,6 százalékkal nagyobb nyereség
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.