Interneten szavazhatnak a szolnokiak a Tisza-parti sétány új arculatára
A szolnoki árvízvédelmi beruházás részeként átalakul, bővül a Tisza-parti sétány, a projektgazda Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) internetes szavazásra hívja a helyieket - közölte Lovas Attila igazgató.
Kitért arra, hogy az Európai Unió támogatását élvező árvízvédelmi fővédvonal 2,4 milliárd forint költségű fejlesztési projektjének megvalósításánál a kivitelező eddig több mint százezer köbméter földet mozgatott meg, több száz köbméternyi betont öntött ki. A munka 80-90 százalékával már végeztek.
A 4-es úttól délre, az iparterületi szakaszon, a vegyi műveknél 1526 méter hosszan elkészült a töltés, és a hullámvédelem kialakítása is befejeződött. A Répa utca és a Retek utca térségében megépült a töltés földműve, most a humuszt terítik a területen. A szennyvíztisztítót védő új töltés 80 százalékban kész, kezdődnek a közműépítési munkák. A belvárosi szakaszon eddig 13 ezer köbméter földet építettek be, ezzel a töltés készültsége 90 százalékos, a rézsűburkolat és a partra vezető lépcsők kialakításán jelenleg dolgoznak.
Kapcsolódó cikkek
- Internetes szavazás után utcát neveztek el Martfűn a cipőgyár alapítójáról
- Közterületi információs terminálok segítik az eligazodást Vácon
- Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa
- NHIT: a digitális írástudás fejlesztése elemi érdeke Magyarországnak
- Infotér - Vályi-Nagy Vilmos: felülvizsgáljuk a késedelmes projekteket
- Infotér - Nélkülözhetetlenek az állami informatikai fejlesztések
- Magyarországon is elkezdődött az elektronikus levéltár megvalósítása
- Fókuszban az okos városok
- Egyre többen választják az elektronikus számlázást
- Racionalizálni kell a kormányzati informatikai fejlesztéseket
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.