Tel-Aviv lesz a világ első digitalizált városa
Tel-Avivot a világ első digitalizált városává alakítják a következő hónapok nagyszabású Digi-Tel nvű programjában - jelentette be Ron Huldai polgármester.
Még az idén meg lehet majd oldani minden iskolai és egyéb befizetést otthonról néhány kattintással. Ezen túl állandó közlekedési információkat is nyújt az új rendszer az útelzárásokról, a balesetekről, sőt még a szabad parkolóhelyekről is.
A rendszer kedvezményes klubtagságot ígér a múzeumokba, koncertekre és a színházakba, és igény szerint naponta felhívják a figyelmet a környék rendezvényeire, valamint az utolsó percben vásárló tel-aviviak féláras jegyeket rendelhetnek az előadások napján még a Habimába, a helyi nemzeti színházba is.
Nyilvánossá teszik az összes városrendezési és építkezési tervet, a város különböző bizottságai üléseinek jegyzőkönyveit, és mindezt akár az okostelefonjaikra is letölthetik az érdeklődők.
A város ajándéka lesz - nemcsak a helyiek számára - a díjmentes wifi szolgáltatás a köztereken, sőt a tengerpartra is le lehet vonulni a számítógépekkel, mert ott is elérhető lesz ingyenesen a világháló.
"Vannak más, díjmentes wifit kínáló városok is, például Párizs, de ott az első tíz perc után fizetni kell a szolgáltatásért. Itt viszont mindenki korlátlan ideig hozzáférhet majd a wifihez" - közölte a város egyik illetékese.
Az ősszel esedékes választásokon ismét induló Ron Huldai nem aggódik a költségek miatt. Bár valóban sokba kerül a rendszer, a város még ennél is több pénzt megtakarít a polgárok internetes ügyintézésével - hangoztatta.
Kapcsolódó cikkek
- NHIT: a digitális írástudás fejlesztése elemi érdeke Magyarországnak
- Infotér - Vályi-Nagy Vilmos: felülvizsgáljuk a késedelmes projekteket
- Infotér - Nélkülözhetetlenek az állami informatikai fejlesztések
- Magyarországon is elkezdődött az elektronikus levéltár megvalósítása
- Fókuszban az okos városok
- Egyre többen választják az elektronikus számlázást
- Racionalizálni kell a kormányzati informatikai fejlesztéseket
- Alkotmány 2.0 - Új szériájú közigazgatás
- Virtuális falu lesz Ivád
- Augusztus 20-ával debütál a kormány Facebook- és Twitter-profilja
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.