Három dimenzióban elevenednek meg a II. kerület kulturális nevezetességei
Virtuális közösségi teret építettek Marczi 3D elnevezéssel, a számítógépes játékokból ismert internetes technológiával a Marczibányi Téri Művelődési Központban.
A bemutató első kulturális állomása a három dimenzióban felépített Marczi Közösségi Tér, amely a kerület kulturális és közművelődési intézményeit reprezentálja. Célunk, hogy a bemutatón egybegyűlteknek a valóságból is legyen ismerős az a helyszín, ahol éppen tartózkodik. Ennek alapján választottuk ki a Marczibányi teret, a Klebelsberg Kultúrkúriát, a Berczik Sára Budai Táncklubot, valamint a Vízivárosi Galériát - ismertette a szakember.
Hangsúlyozta, hogy cégük a legjobbnak tartott amerikai fejlesztést választotta ki, amelynek folyamatos továbbfejlesztésével egy könnyen kezelhető felületet kívántak létrehozni, hogy az internet-felhasználók legszélesebb rétegét érjék el.
Hozzátette: az otthoni felhasználók egyelőre egy grafikai böngésző letöltésével most még csak két dimenzióban járhatják be a virtuális tereket. Változás csak akkor várható, amikor a felhasználók számítástechnikai berendezései alkalmasak lesznek a kép háromdimenziós átkonvertálására.
Az eljárás kulturális bemutatón kívül, oktatásra, szórakoztatásra, üzleti és önkormányzati felhasználásra, illetve számtalan más területre alkalmazható - mondta Barta László.
Az interaktív háromdimenziós világ iránt érdeklődők bővebb információkat a http://www.virtualplanet.hu honlapon olvashatnak.
fotó: hiradó.hu
Kapcsolódó cikkek
- Részletre vesszük a karácsonyi tabletet az utolsó pillanatban
- Akkor most mi van jogilag a kommentekkel?
- Somogy a megyék közül elsőként már okostelefonon is elérhető
- Közel 130 szócikk a magyar Wikipédia irodalmi versenyén
- Dolgoznak az "online feljelentők"
- Hová forduljunk panaszunkkal internetes vásárláskor?
- Táblagépekkel és interaktív tananyagokkal tanulhatnak a diákok Egerben
- Van net Komlóskán
- Nemzetközi szabvány lett a web-akadálymentesítési útmutató
- Tóth Attila a legfanatikusabb vaterás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.