Hová forduljunk panaszunkkal internetes vásárláskor?
A felmérés szerint a hálózathoz 2010-ben 31 ezer, 2011-ben 30 ezer panasz érkezett, és ezek több mint fele, 56 százaléka internetes vásárlással kapcsolatos fogyasztói panasz volt. Ez 5 százalékos növekedést jelent a 2008-2009-ben ugyanezen témában beérkezett panaszok számához képest - közölte a hálózat magyarországi tagja, az Európai Fogyasztói Központ Magyarország kedden az MTI-vel.
A felmérésből az is kiderül, hogy az elmúlt években ugyan volt némi növekedés a határon átnyúló online vásárlások számában, de az európai fogyasztók továbbra is kockázatosnak tartják a külföldről történő internetes vásárlást. A visszatartó erőt leginkább az jelenti, hogy a vásárlók nem tudják, hogyan rendezhetik a szerződés teljesítése során esetlegesen felmerülő problémákat. Ebben nyújt segítséget az uniós tagállamokban, valamint Norvégiában és Izlandon működő fogyasztói központokat tömörítő Európai Fogyasztói Központok Hálózata.
A hálózat a fogyasztói panaszok megoldásában való közreműködés mellett feladatának tekinti azt is, hogy felhívja a vásárlók figyelmét az online vásárlások veszélyeire. A szervezet szerint gyanakodni kell, ha túlságosan kedvező áron, a piaci ár töredékéért kínálnak eladásra számítástechnikai és szórakoztató elektronikai termékeket, mobilkészülékeket, márkás ruházati termékeket. Rendszerint ezeknél fordul elő, hogy a vételár előzetes megfizetése ellenére a kiszállítás nem történik meg, vagy rossz minőségű, hamis terméket kap a fogyasztó.
A tapasztalatok szerint a külföldről történő használt autó vásárlásánál fordul elő, hogy az eladó a fogyasztó bizalmának növelése érdekében egy függetlennek tűnő szállítmányozó céget ajánl az ügylet teljesítésére, azonban utóbb kiderül, hogy az eladó és a szállítmányozó a fogyasztó megkárosítása érdekében összedolgoznak.
Új típusú csalásként jelent meg Európában a gazdájuk elhalálozása miatt árván maradt házi kedvencek ingyenes örökbefogadásának lehetősége. A csalók a gyanútlan örökbefogadótól az állatok elszállításáért, a reptéren való gondozásáért és az állatorvosi ellátásáért előzetesen pénzt kérnek, de az állat soha nem érkezik a címzetthez.
A belföldi és határon átnyúló internetes vásárlásokkal kapcsolatos tudnivalók és jó tanácsok elolvashatók az Európai Fogyasztói Központ Magyarország honlapján (www.magyarefk.hu).
Kapcsolódó cikkek
- Vállalatok számítógépeit figyelnék Kínában
- Újabb hivatalnokot buktattak meg "online megfigyelők" Kínában
- Kire hagyjuk digitális örökségünk?
- Freedom House: Magyarországon biztosított az internet szabadsága
- NMHH: egy év alatt csaknem másfélezer bejelentés érkezett az Internet Hotline-ra
- Akár egymillióra is bírságolhatják a számlát nem adó Webshopot
- A legnagyobb orosz internetes keresőoldal is tiltakozik az információs törvény módosítása ellen
- Interneten kínált hamis termékekkel bukott le egy zalai nő
- Online boltokat zárattak be korrupció miatt Kínában
- Online lapok zsaroló álriportereit tartóztatták le Kínában
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.