Lenovo-NEC egyesülés a láthatáron
A lap megfogalmazása szerint a két vállalat versenyképességének javítását szem előtt tartva jutott arra, hogy egyesítik fejlesztési és gyártási kapacitásaikat, valamint beszerzési csatornáikat és így veszik fel a versenyt a személyi számítógépek világpiacán vezető Hewlett-Packard amerikai gyártóval.
A NEC 2009-ben 19 százalékos piaci részesedést tudhatott magának Japánban, míg globális piaci részesedése egy százalék alatti. A Lenovo a kínai piac 27 százalékát uralja és a Nikkei adatai szerint a világpiacon nyolc százalékos részesedéssel rendelkezik, ezzel sorban a negyedik a Hewlett-Packard, az amerikai Dell és a tajvani Acer mögött.
A NEC szóvivője a Nikkei beszámolójával kapcsolatban közölte, hogy nem történt ilyen értelmű megállapodás a Lenovo-val és a lap értesülései nem vállalati körökből származnak. A Lenovo szóvivője elzárkózott az értesülés kommentálásától, mindössze annyi megjegyzést fűzött hozzá, hogy a Lenovo folyamatosan keresi a piaci részesedésének növelését lehetővé tévő lehetőségeket. Elemzők jó lehetőséget látnak az egyesülésben mindkét vállalat piaci szerepének megerősítésére.
Kapcsolódó cikkek
- Felülmúlták a várakozásokat a Lenovo harmadik negyedévi eredményei - lemondott az elnök
- A Lenovo elektronikai nagykereskedőt vesz
- Lekörözte a nyugati versenytársakat a legnagyobb kínai számítógépgyártó
- Közös vállalatot alapított a Lenovo és a NEC
- Táblagépek és okostelefonok fejlesztésére alakít részleget a Lenovo
- Csak a notebook iránt nőtt kereslet az IT-piacon
- Új üzemet avatott a Flextronics Sárváron
- Visszavásárolja mobil-üzletágát a Lenovo
- Veszteséggel zárta üzleti évét a Lenovo
- Egyesül a NEC Electronics és Renesas félvezető áramkör gyártó
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.