Érzékelhető növekedés a magyarországi információbiztonsági auditok számában
A Hétpecsét Információbiztonsági Egyesület 2011 januárjában már hetedik alkalommal mérte fel a magyarországi „ISO27001” információbiztonság rendszer tanúsítások helyzetét. A tanúsítással rendelkező cégek/szervezetek száma 17 %-kal növekedett az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest – jelentette be Gasparetz András az Egyesület elnöke a szervezet XLIV. Információvédelem menedzselése címmel megrendezett szakmai fórumán.
Az Egyesület idén már hetedik alkalommal kérte meg a Magyarországon „ISO27001” – korábban BS7799 - tanúsítást végző szervezeteket, hogy nyilatkozzanak a sikeresen lezárt auditok számáról. A 13 magyar auditor cég – amely gyakorlatilag lefedi a teljes magyar piacot – adataiból kiderül, hogy 161 (2009 januárjában 138) sikeres auditon átesett magyarországi cég van, ami 17 %-os növekedést jelent egy év alatt. A növekedés mögött egy jelentős háttérmozgás áll, ugyanis az előző évben 89 szervezet mondta vissza vagy vitte át tanúsítását. Fény derült arra is, hogy a tanúsítók közül a piacvezető továbbra is az SGS Hungária Kft. 30%-os piaci részesedésével. A második helyen a DNV áll 18 %-kal, míg a „bronzérmes” 12 %-kal Vincotte, amely így leszorította a dobogóról az előző évi harmadikat, a CERTOP-ot.
A 2011-es tervekkel kapcsolatban nagy szórással, de óvatos optimizmussal nyilatkoztak a megkérdezettek, s úgy becsülik, hogy 2011-ben folytatódhat a tanúsítások számának növekedése, mivel egyre több szervezet ismeri fel az információvédelmi menedzsment rendszerek bevezetésének a szükségszerűségét.
A fórumon Gasparetz András kitért arra is, hogy bizonyos statisztikák szerint Magyarország nemzetközi viszonylatban is őrzi előkelő pozícióját (a www.iso27001certifications.com oldal szerint), hiszen a világviszonylatban elfoglalt 10. helyével továbbra is olyan országokat előz meg, mint például Franciaország, Norvégia, Svédország, Olaszország vagy Ausztrália. Sajnos az említett statisztika forrása egyre nagyobb eltérést mutat a Hétpecsét Egyesület saját felmérése és a Nemzetközi Szabványosítási Testület (ISO) hivatalos adataival, emiatt a jövőben az Egyesület inkább fog támaszkodni az ISO és a saját adataira, mert nagyon jól látszik, hogy a tanúsító testületek nem jelentik le következetesen tanúsítási eseményeiket az idézett nemzetközi fórumnak.
Kapcsolódó cikkek
- 200 hazai szakértői vélemény a megfelelőségi követelményekről
- Díjat nyert a KÜRT H2O programja
- Egyesített végpontmenedzsment –
- ICSA Labs tanúsítványt kapott a VirusBuster
- Biztonsági szoftvertermékeket vásárol az SAP a SECUDE-tól
- Biztonsági tippek mobilok, PC-k egyéb kütyűk védelméhez
- Ismét munkába álltak a levélszemétküldők
- Trójaiak, férgek, robothálózatok
- Hirtelen csökkent a világ levélszemét-forgalma
- Webáruházban árulnak lopott iTunes hozzáféréseket
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.