Ismét munkába álltak a levélszemétküldők
A Symantec hálózati biztonsággal foglalkozó vállalat szerint az átmeneti enyhülést a világ három legnagyobb levélszemétgyártója okozta, mert a karácsonyi időszakban visszafogták tevékenységüket.
A világban forgalomban lévő kéretlen levelek döntő többségét a botnetek, a tulajdonos tudta nélkül e célra felhasznált számítógépek hálózatai küldik szét. A botnet célja, hogy nagyteljesítményű, gyors, mégis anonim infrastruktúrát biztosítson a spammernek, aki így könnyen és gyorsan tud nagy mennyiségben kéretlen levelet küldeni.
A botneteket hétköznapi - otthoni, iskolai, vállalati - számítógépek alkotják. Egy számítógép anélkül is tagja lehet egy botnetnek, hogy a gép gazdája ezt megengedte volna, vagy akár tudna róla.
Az ilyen speciális, kéretlen üzenettel is terjedő spamküldő alkalmazás a Rustock nevű botnet, amely a világ levélszemét-forgalmának 47-48 százalékát adja. A MessageLabs szűrői alapján úgy tűnik, hogy hétfőn ismét beindult a hálózat, mert 10 óra leforgása alatt az előző napi levélszemét-mennyiséghez viszonyítva 90 százalékkal nőtt a forgalom.
A szakemberek szerint a Rustock még nem érte el a tavaly mért szintet, és ezt azzal magyarázzák, hogy visszaesett azoknak a vállalkozásoknak a száma, amelyek eddig a spamküldő szolgáltatásait használták - adta hírül a BBC.
Kapcsolódó cikkek
- A Stratfor az adatvédelem megsértésének minősítette a WikiLeaks-kiszivárogtatást
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (2. rész)
- Videokonferenciák: páholyból figyelnek a hackerek - Könnyedén felnyithatóak a zárt rendszerek (1. rész)
- Cisco: drasztikus mértékben csökkent a spamek száma
- Két és fél év szabadságvesztést kapott a Marriottot zsaroló magyar hacker
- Az Olimpia alatt fokozódik a spamveszély
- Az Anonymus csoport megtámadta a szlovák kormány weboldalait is
- Izraeli hackerek áldozata lett egy iráni médium és egy minisztérium honlapja
- Több órára leálltak a lengyel közigazgatási szervek honlapjai
- Az Európai Bizottság helyteleníti a fájlcserélők elleni kemény amerikai fellépést
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
A DA Drive Analyzer előre jelezni a meghajtó meghibásodásából eredő adatokat fenyegető veszélyeket
A vadonatúj AI-alapú lemezhiba-előrejelző szoftver, a DA Drive Analyzer 2.0 már elérhető az ADM App Centralban, és az ASUSTOR NAS-sal együtt használható, hogy előre jelezze, mikor fog meghibásodni egy meghajtó, így elég időt biztosítva, hogy intézkedni tudj az adatok védelméről.