A vártnál nagyobb nyereség a Vivendinél
A francia médiaóriás Vivendi SA a vártnál magasabb harmadik negyedévi nyereséget jelentett be hétfőn, a tőzsdei kereskedés lezárulta után. A vállalat megerősítette éves bevételre és nyereségre vonatkozó, szeptemberben felfelé módosított előrejelzését.
A társaság kamatfizetés és adózás előtti korrigált nyeresége (Ebit) - amely nem tartalmaz egyes, felvásárláshoz köthető egyszeri tételeket - az előző év hasonló időszakához képest 6 százalékkal, 1,43 milliárd euróra nőtt. Piaci elemzők 1,39 milliárd eurós nyereségre számítottak.
A Vivendi harmadik negyedévi bevétele az előző évi 6,35 milliárd eurónál 8,5 százalékkal több, 6,89 milliárd euró volt.
A vállalat nettó nyeresége ugyanakkor 38 százalékkal, 372 millió euróra esett vissza, miután az NBC Universal 7,7 százalékos tulajdoni hányadának eladása miatt jelentős tőkeveszteséget könyvelt el a társaság. Az egyszeri tételektől megtisztított nyereség 6,7 százalékkal 688 millió euróra nőtt.
A társaság közleményében hangsúlyozta, éves szinten továbbra is a 2009. évinél nagyobb kamatfizetés és adózás előtti korrigált nyereségre számítanak és megismételte szeptemberi kijelentését, amely szerint az idei évben részvényenként 1,40 euró osztalékot fizetnek.
A Vivendi-csoporthoz olyan cégek tartoznak, mint a világ - eladásait tekintve - piacvezető zenekiadó vállalata, a Universal Music Group, valamint a francia televíziós szolgáltató Canal Plus. Többségi tulajdonosa továbbá Franciaország második legnagyobb mobiltelefon-szolgáltatójának, az SFR-nek, illetve a számítógépes játékokat gyártó Activision Blizzardnek.
A társaság részvényei hétfőn, a közlemény nyilvánosságra kerülése előtt 1,46 százalékos emelkedéssel, 20,50 eurós árfolyamon zártak a párizsi értéktőzsdén.
Kapcsolódó cikkek
- Econet.hu: 607,2 millió forint veszteség
- Nagyobb lett a vártnál a Dell negyedéves profitja
- Bookline: 4,3 százalékkal nőtt a forgalom az I-III. negyedévben
- Az Infineon félvezetőgyártó növelte profitját
- Az Intel a tervezettnél 14 százalékkal több osztalékot fizet
- Nagy profitnövekedés az Ericssonnál
- A vártnál nagyobb nyereség és bevétel az IBM-nél
- Az Apple 70 százalékkal növelte nyereségét
- Megháromszorozta nyereségét a Philips
- Több mint 120 százalékkal nőtt az econet.hu árbevétele
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.