A vártnál nagyobb a Google negyedéves adózott eredménye
A vártnál nagyobb adózott eredményről számolt be a Google amerikai internetes kereső és tartalomszolgáltató a tavalyi utolsó negyedévről, tiszta bevétele azonban nem nőtt a befektetők által elvárt mértékben, emiatt csökkent a Google-részvények árfolyama.
A világelső Google közzétett gyorsjelentése szerint a tavalyi utolsó negyedévben 1,97 milliárd dolláros – részvényenként 6,13 dolláros - adózott eredményt ért el, ötször nagyobbat az egy évvel korábbi 382,4 millió dolláros - részvényenként 1,21 dolláros - adózott eredménynél.
A társaság összbevétele 6,67 milliárd dollárt tett ki a tavaly októbertől december végéig terjedő időszakban, 17 százalékkal többet, mint 2008 utolsó negyedévében. A cég tiszta bevétele azonban éves összevetésben csak 13 százalékkal, 4,95 milliárd dollárra emelkedett 2009 utolsó három hónapjában.
A befektetők ennél nagyobb emelkedésre számítottak, emiatt a Google-részvények árfolyama gyengült.
Kapcsolódó cikkek
- A Google negyedik éve a világ legértékesebb márkája
- Arat a Google, virul az online hirdetési piac
- Jelentős részvénymennyiségtől válnak meg a Google-alapítók
- A német kormány törvényi fellépést tart lehetségesnek a Google ellen
- Megvette a Gizmo-t a Google
- Mobilreklám-céget vesz a Google
- Google-eredmény: növekedés, mégha kicsi is
- A Google a világ legértékesebb márkája
- Kockázati tőkebefektető lesz a Google
- Továbbra is egydolláros fizetés a Google-moguloknak
Céginfó ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.