Világszerte üzemeket adna el a Dell
A világ második számú számítógépgyártója teljes gyártási infrastruktútráját arra építette föl, hogy vállalatok részére nagy mennyiségben állítson elő, főleg asztali számítógépeket. Erre a célra a szóban forgó üzemek tökéletesen megfeleltek, a változó körülmények miatt azonban mostanra a legnagyobb mennyiségben gyártott PC-k a noteszgépek lettek. Ezeket viszont olyan cégek képesek a leghatékonyabban gyártani, amelyek minden erőforrásukat ennek a célnak rendelik alá, azaz nem folytatnak más tevékenységet. Az ilyen szerződött gyártók többnyire távol-keleti (tajvani, kínai, stb.) vállalatok, amelyek a fenti tényezők mellett az olcsó munkaerő előnyével is bírnak. A Dell a hosszú távú struktúraváltás jegyében ilyen cégekre bízná a fizikai termelést, míg a tervezést, a marketinget és az értékesítést megtartaná magának.
A Dell eladásra szánt üzemeivel az a fő probléma, hogy többnyire fejlett térségekben, például az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában találhatók, ami a magas bérköltségek miatt elriaszthatja a potenciális vevőket. Emellett egyes helyeken, például Észak-Karolinában, a Dell adókedvezményekért cserében szavatolta a megfelelő foglalkoztatást és beruházási célok megvalósítását, a szóban forgó helyszínen például egészen 2015-ig.
Kapcsolódó cikkek
- Kommunikációs- és mobilrészleget alakít a Dell
- A Dell 3,6 milliárd dollárért megvásárolja a Perot Systems céget
- Közel negyedével visszaesett a Dell nyeresége
- Egyre gyengébben teljesít az Apple és a Dell, az Acer viszont megtáltosodott
- 63 százalékot csökkent a Dell nyeresége
- 48 százalékkal csökkent a Dell nyeresége
- Brüsszel vizsgálja a Dell lengyelországi beruházását
- A Dell Írországból Lengyelországba visz gyártást
- notebook.hu - az idén 4 milliárd forint bevétel
- 17 százalékkal csökkent a Dell nyeresége
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.