Cisco: egységes kis- és középvállalati termékportfólió
A Cisco részeként működő Linksys divízió Business sorozatú termékei bekerülnek a cég kkv-portfóliójába, és ezzel együtt a kisvállalati partnerprogramok integrációjára is sor kerül.
A kkv üzletági és technológiai integráció révén a Cisco hatékonyabban fókuszálhat a kisvállalati szegmensre, az ügyfelek illetve partnerek számára pedig egyaránt elérhetővé válnak a kommunikációs iparág legátfogóbb, innovatív technológiai megoldásai.
A Cisco magyarországi tevékenységét tekintve a Linksys termékek integrációja annak a folyamatnak a szerves része, amelyben a cég a hazai kkv-szegmens infokommunikációs igényeinek optimális kiszolgálását tűzte ki célul. A Cisco hazai szervezete az elmúlt két év során kiemelt figyelmet fordított a kis- és középvállalati szektorra. Ennek keretében több mint 60 partner ért el speciális kkv minősítést, elindult Magyarországon a kedvező pénzügyi finanszírozást biztosító EasyLease program, a hazai szolgáltatók pedig a Ciscoval együttműködve több, kifejezetten a kkv-k számára kidolgozott menedzselt szolgáltatással jelentek meg.
A bejelentés révén több mint 20 000 nemzetközi Linksys partner előtt nyílik meg a lehetőség, hogy belépjen a Cisco partnerprogramjába. A Linksys Partner Connection (LPC) program tagjai 2008. szeptember 16-ig válhatnak Cisco regisztrált partnerekké. A Cisco hivatalos partnerei hozzáférhetnek a cég által nyújtott demoeszközökhöz, részükre a Cisco pénzügyi ösztönzőket, értékesítési és marketingtámogatást biztosít.
Kapcsolódó cikkek
- Havidíjas informatikai csomag kkv-knak
- Cisco Expo: központban a videó, a virtualizáció és az együttműködés
- IP telefónia biztonsága a téma az ITBN-en
- Dizájnközpontot nyitott a Linksys
- Linksys terméközön a Ciscótól
- Finanszírozási programmal vonzza a kkv-kat a Cisco
- ELTE: Cisco-díjas oktatási giga-hálózat
- Cisco- és Linksys-újdonságok a CES-en
- Cisco Navigátor díjat kapott a CIB Bank Zrt.
- Jubileumi Cisco Expo a Web 2.0 jegyében
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.