Tíz munkavállalóból négy nő a világ egyik legnagyobb kínai tech vállalatánál
A Hisense kínai központjában több mint 40 százalékos a női dolgozók aránya, amellyel a cég a globális női munkaerő-átlag feletti arányt tudhat magáénak.
A Világgazdasági Fórum 2021-es Globális Nemek Közötti Szakadék Jelentése szerint a nemek közötti egyenlőség több mint 135,6 évnyi távolságra van. A probléma kezelése érdekében az idei Nemzetközi Nőnap tematikája a "Nemek közötti egyenlőség egy fenntartható holnapért" címet kapta, amelynek célja, hogy globális szinten is sokszínű, méltányos és befogadó munkahelyeket teremtsenek a nők számára.
41 százalék a női dolgozók aránya
A vállalat felismerve azokat az akadályokat és kihívásokat, amelyekkel a nőknek – különösen a karrier terén – szembe kell nézniük, kiemelt célként jelölte meg a kiegyensúlyozott, sokszínű és egyenlő feltételeket biztosító munkahely megteremtését. Jelenleg a Hisense International globális munkaerejének 41,6 százaléka nő, ez a szám pedig magasabb, mint a Világbank legutóbbi, 38,89 százalékos globális női munkaerő-átlaga. Ráadásul a vállalaton belül egyre több női alkalmazott tölt be kiemelt pozíciókat.
Nőkért a sportban
A Hisense nem csupán saját munkavállalói körében büszke a nők magas arányára: a cég szeretné, ha más, sokak által még mindig kimondottan férfiasnak gondolt területen is több figyelem irányulna a hölgyekre, így büszke partnere a 2022-es női labdarúgó-Európa-bajnokságnak (UEFA Women's Euro 2022), továbbá az UEFA-val közösen kampányt is indít ("Remember the Name" néven), hogy szélesebb körű figyelmet vonzzon a női labdarúgásra, megadva ezzel a női játékosoknak járó elismerést.
Kapcsolódó cikkek
- Óriáscég vette meg a magyar Nexogent
- Nyugdíjba készül a papír, az üzemanyagból is jóval kevesebb elég
- Új vezérigazgató viszi nemzetközi piacra a ShiwaForce.com Zrt.-t
- Az OXO lett az év kibocsátója a BÉT Xtend piacon
- A Magyar Telekom 2021. negyedik negyedévi eredményei
- Megjelent az OPPO 2021-es fenntarthatósági jelentése
- Szabó Péter a DACHSER magyarországi új vezetője
- Magyar vállalat Európa top 10 BIM-szolgáltatója között
- Rekord évet zárt az SAP Hungary 2021-ben
- Jól teljesített tavaly a Hisense
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.