Az e-kereskedelmi cégek is megérezték az ukrajnai háború kitörését
Az orosz-ukrán háború egy héttel ezelőtti kitörése óta az e-kereskedelmi cégek 58 százaléka tapasztalt visszaesést a forgalmában, 42 százalékuk esetében ennek mértéke elérte a 20 százalékot is – derül ki az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál gyorsfelmérésében részt vevő közel száz internetes áruház válaszaiból.
A kereskedők 76 százaléka az ellátási láncban semmilyen fennakadást nem tapasztalt. 42 százalékuk azonban úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a válság elhúzódik, felmerülhetnek fennakadások egyes termékek beszerzésekben. Az egyik fő közvetlen probléma jelenleg a forint árfolyamának gyengülése az euróhoz és a dollárhoz képest: 83 százaléknyian úgy nyilatkoztak, hogy ez a hirtelen elmozdulás negatívan érinti a működésüket, 57 százalékuk ezt a hatást jelentősnek értékelte.
A válaszadók szerint a visszaesés fő oka a vásárlók óvatosabbá válása. Bár a hónapvégi időszakokban mindig észlelhető valamekkora visszaesés, a kereskedők szerint most inkább a kivárás, illetve a takarékoskodás iránt igény tartja vissza a vásárlók egy részét.
„A közeljövő gazdasági fejleményeit tekintve igen eltérők az e-kereskedelmi cégek várakozásai – mondta Dévavári Dezső, az Olcsóbbat.hu vezetője. – 51 százalékuk további visszaesésre számít, 49 százalékuk pedig a jelenlegi helyzet stagnálására, amelyből a konfliktus valamilyen rendeződését követően várható visszatérés a korábbi szintekre.”
Kapcsolódó cikkek
- Glami.hu: Magyarországon a divatcikkek ötödét webáruházak értékesítik
- ORFK-val közös edukációs kampány indult a felhasználók adatainak védelmében
- Öt magyar a régió meghatározó e-kereskedői között
- Új kihívást talált a TV2 és a Book24 korábbi vezérigazgatója
- Az e-kereskedelem piacának nyitott kérdéseire és kihívásaira válaszol a DHL Supply Chain
- Nő az online vásárlás iránti bizalom
- 2022 is az e-kereskedelem éve lesz
- Jön Magyarország legnagyobb e-kereskedelmi konferenciája
- Támogatói szerepkörbe került az e-kereskedelem egyik fő képviselője
- Az online gyógyszerforgalmazás mellett szállt síkra az Ecommerce Hungary
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.