Támogatói szerepkörbe került az e-kereskedelem egyik fő képviselője
Elkezdeni az álom megvalósítását ma már jóval könnyebb, mint korábban, de még egyszerűbb, ha segítség is érkezik hozzá. A 2011-ben indult Shoprenter azzal a céllal jött létre, hogy segítse a kereskedőket a minél hatékonyabb online értékesítésben. A cég januártól a Cápák között műsor kiemelt stratégiai partnere lesz.
A Shoprenter sikerének az igazi titka, hogy mindig többet akar nyújtani, mint amit elvárnak tőle. Kulcsár István Róbert, a cég vezető tanácsadója ezt úgy fogalmazta meg, hogy amikor az ügyfelek először felkeresik őket nemcsak egy webshop motort, de egy komplett e-kereskedelmi ökoszisztémát kapnak.
„Ez az év rendkívüli volt mindenki számára, így számunkra is. 2021-ben viszont olyan stratégiai kapcsolatokra tettünk szert, amellyel új szintre fogjuk emelni a hazai e-kereskedelmet. Egyik fontos mérföldkő az életünkben, hogy elindult a Cápák között üzleti showműsorral is az együttműködésünk” – mondta Kulcsár István Róbert.
A tanulásra épített sikertörténet, "kishalakat" segít a Shoprenter
A kiemelt stratégiai együttműködéssel nemcsak partnerek lettek, de egyúttal – ahogy a vezető tanácsadó fogalmaz – a „kishalak” online növekedését is támogatják.
„Ezt a növekedést, több mint 5500 magyarországi webáruház tapasztalataira építjük, stílusos megjelenéssel és sokszínű alkalmazásainkkal támogatjuk webáruházakat, hogy éjjel-nappal bevételt termeljenek. Mindenkinek az a célja, hogy sikerre vigye az ötletét, mi pedig igyekszünk segíteni ebben.”
A Shoprenter segít megismerni az ötletedben rejlő lehetőségeket
Már az indulás előtt elérhető ingyenesen a Shoprenter edukációs rendszere, amely stabil alapot nyújt az ügyfelek álmainak megvalósításához.
„A digitalizáció hatására bármilyen tudás és forrás elérhető az interneten keresztül. Minden a rendelkezésünkre áll, így sokkal könnyebben és gyorsabban lehet egy-egy jónak tűnő ötletet érvényesíteni a piacon. Mi ehhez az „egyenlethez” adjuk hozzá a komplett e-kereskedelmi ökoszisztémát, ami keretet adhat egy online vállalkozás fejlődésének. Nálunk bárki elindíthat egy ingyenes próba webáruházat, néhány percen belül” - mondta Kulcsár István Róbert, a Shoprenter vezető tanácsadója.
Számok és érdekességek
- jelenleg több mint 5500 aktív webáruház fut a Shoprenter rendszerén
- 7800 telepített alkalmazás segíti ügyfeleiket a webáruház üzemeltetésben
- 35.000 webáruház indítási konzultációt tartottak meg e-kereskedelmi szakértőik
- 300.000 munkaórát töltöttek a webshop motor és az ökoszisztéma elemek fejlesztésével
- 158 milliárd éves forgalom, 2020-ban már a hazai e-kereskedelmi bevétel ötödét Shoprenteres boltokon keresztül bonyolították
Kövesd a Cápák között műsorát január 2-tól minden vasárnap 18:50-kor az RTL Klubon!
Kapcsolódó cikkek
- Elkészült a 2021-es Nagy Webáruház Felmérés
- A Yuspify e-kereskedelmi körképet készít webáruházak számára
- Jön az Amazon, napról napra nő a magyar webshopok fenyegetettsége
- Így reagáltak a pandémiára az eMAG Marketplace-en értékesítő hazai cégek
- Jótállási jegy minta készült a webáruház üzemeltetőknek
- Egy magyar fejlesztés akár 10-12% bevételnövekedést is hozhat a webáruházaknak
- Továbbra is lendületben az online piac
- Glami.hu: személyre szabott tartalom nélkül labdába sem rúghatnak az e-kereskedelemi vállalkozások
- Az új e-kereskedelmi szabályok kedveznek az exportnak
- Szakmai szövetség tagja lett a Vivre
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.