Ismét kapaszkodót nyújtanak a digitális oktatás alatt lemaradt gyerekeknek

forrás: Prím Online, 2021. július 7. 18:55

Idén is esélyt nyújt a koronavírus járványhelyzetben a digitális oktatás alatt lemaradó gyerekek felzárkózására az Ökumenikus Segélyszervezet és az E.ON Hungária Csoport. A tavaly indított programsorozat célja, hogy azok a nehéz helyzetű családokban élő gyerekek, akik körülményeik miatt hátrányba kerültek a digitális oktatás alatt, kapaszkodót kapjanak a felzárkózáshoz és ugyanolyan eséllyel folytathassák tanulmányaikat, mint szerencsésebb társaik.

Az idén három helyszínen az élményeket és a tanulást ötvöző nyári táborok, ősztől pedig tanévkezdő élményhét, tanulóműhelyek és élménynapok várnak a programban részt vevő diákokra. Az első tábor Kastélyosdombón ezekben a napokban zajlik.

 

Az Ökumenikus Segélyszervezet az E.ON 33 millió forintos támogatásával nyáron, valamint a szeptembertől induló új iskolaévben is folytatja a Kapaszkodó 2.0 programját. Elsőként a nyári felzárkóztató táborokban fenntarthatóság és robotika tematikájú foglalkozások, különböző élményprogramok várják a gyerekeket Kastélyosdombón, Vizsolyon és Olaszliszkán.  A táborokban a robotikai ismeretek elsajátításához fejlesztett digitális lovagi játékok az online technológia és a programozás eszközeivel idézik meg a lovagi versengést és a megmérettetést. Emellett kiemelt figyelmet szentelnek a szociális készségek fejlesztésére, az együttműködésre és a csoportdinamikára, amelyek különösen fontosak egy pandémiával terhelt időszakban. A foglalkozások mindegyike a problémamegoldási készségek fejlesztésére fókuszál, az alkotási folyamatokon keresztül erősítik a gyermekek aktivizálását. 

 

Az élményekhez a gyermekeket megmozgató szabadtéri programok is hozzájárulnak. Az első, kastélyosdombói táborban az energia izgalmas és változó világát bemutató E.ON EnergiaKaland programot sok mozgással, tánccal és játékkal összekötő programsorozatba Berki Krisztián, olimpiai bajnok tornász is bekapcsolódott. 

 

 

„A tavalyi tapasztalatok megmutatták, hogy személyre szabott, tartós és valódi segítséget jelentett ez a program, a Kapaszkodós gyerekek éltek a lehetőséggel, tudást és rengeteg új élményt szereztek a foglalkozásokon. Ezért hiszünk a program folytatásában, és idén sem engedjük el a gyermekek kezét” – mondta el Kiss Attila, az E.ON Hungária Csoport elnök-vezérigazgatója. 

 

A táborok folytatásaként 2021 szeptemberétől tanévkezdő élményhetet, majd tanulóműhelyeket szerveznek négy helyszínen, Kastélyosdombón, Kürtöspusztán, Vizsolyon és Boldogkőújfalun, hogy a 2021/22-es tanév során támogassák a gyermekeket az iskolai követelmények teljesítésében. Ezen alkalmak lehetőséget teremtenek arra, hogy a diákok év közben is megkapják azokat a tantárgyi kiegészítő fejlesztéseket, melynek segítségével csökkenthetik lemaradásukat és tanulmányi eredményük javulhat. A foglalkozások segítik a gyerekek pályaorientációját is. 

 

„A következő hónapok kulcsfontosságúak a járványhelyzetben még inkább lemaradó gyermekek felzárkózása szempontjából. Mindent megteszünk, hogy a gyerekek ne úgy folytassák a tanulmányaikat, hogy behozhatatlan hátrányt cipelnek magukkal. A Kapaszkodó 2.0 egy hosszú távú és stratégiai jelentőségű program, amit az E.ON hosszú távú elkötelezettsége és stratégai támogatása tesz lehetővé” - mondta el Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója.

 

A Segélyszervezet látókörében élő hátrányos helyzetű gyerekek számára közösségi élménynapokat is szerveznek, hogy építsék a helyi közösséget, valamint inspirációs programokon és játékos vetélkedőkön keresztül további gyerekeket vonjanak be a tanulóműhelyek felzárkóztató programjába. A programokban elsősorban 5-8. évfolyamos diákok vesznek részt, a három helyszínen összesen várhatóan mintegy 120-an.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36