Már a MOM Parkban is elérhetők az E.ON töltői

forrás: Prím Online, 2021. április 19. 13:32

Áprilistól 16 új töltőponttal várják az elektromos autók tulajdonosait a MOM Park bevásárlóközpont parkolójában. A központ a korábbi töltőik cseréjével és a további új töltőkkel a megnövekedett ügyféligényekre reagált, hiszen az országos trendet követve a MOM Park látogatói közül is egyre többen rendelkeznek elektromos autóval. A nyilvános töltőket az E.ON telepítette és üzemelteti, és a DrivE.ON applikáción keresztül vehetők igénybe az alkalmazásban megszabott tarifáért. Az energiacég az itt elhelyezett e-töltőkkel együtt már közel 160 nyilvános töltőállomással rendelkezik.

Magyarországon az elmúlt egy évben a töltések száma 25 százalékkal, míg az erre fordított energia 30 százalékkal nőtt a nyilvános töltőállomásokon: tavaly összesen 7,1 gigawattóra (GWh) energiával „tankolták meg” autóikat a nyilvánosan elérhető töltőkön az elektromos autót vezetők. Ez derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemrég végzett kutatásából. A környezettudatos közlekedés és az e-mobilitás népszerűsítésében, valamint az ehhez szükséges infrastruktúra kialakításában az E.ON évek óta partnere a cégeknek, így a most átadott, MOM Parkban telepített töltőkkel együtt már közel 160-ra nőtt az energiacég által üzemeltetett nyilvános e-töltőállomások száma. Az autósok ráadásul az E.ON töltőin megújuló forrásból származó, teljes mértékben zöld energiával tölthetik autóikat. 

 

 

„A minket körülvevő új energiavilágban kulcsfontosságú szerepet kapott az elektromos autózás, melyhez kapcsolódóan a szolgáltatások terén az élen járunk. Mindig örömmel tölt el bennünket, ha olyan partnerekkel dolgozhatunk, akik velünk együtt nyitottak a legújabb, legmodernebb zöld megoldásokra és élnek a technológiai fejlődés kínálta előnyökkel, melyhez mi a szakértelmet biztosítjuk” – mondta el az együttműködés kapcsán Sváb Kata, az E.ON E-mobilitási vezetője.

 

A MOM Park bevásárlóközpontban nemcsak a korábbi töltőket cserélték ki, de bővítették is az elérhető töltők számát a központ mélygarázsában, a P1 és a P2 szinteken.

 

„A MOM Park számára fontos a fenntarthatóság és a vásárlói igények teljes körű kiszolgálása, ezért is döntöttünk az elektromos töltőállomások bővítése és korszerűsítése mellett. A környezettudatos közlekedés vásárlóink körében is népszerű, amiben partnerek szeretnénk lenni; immár 16 korszerű töltőponton biztosítjuk a töltés lehetőségét elektromos autóval érkező látogatóink számára a bevásárlóközpontban való tartózkodás ideje alatt, ezzel is közösen ügyelve környezetünkre” - tette hozzá Szegedi Anna, a MOM Park marketing és PR igazgatója. 

 

 

Az új töltőket az E.ON üzemelteti és a DrivE.ON mobilalkalmazáson keresztül vehetők igénybe a mindenkor érvényes tarifa ellenében. A DrivE.ON app számos kényelmes megoldást tartalmaz, amelyek megkönnyítik és tervezhetővé teszik az elektromos autóval közlekedők életét. Az alkalmazásban az autósok térképen kereshetik meg a töltőállomásokat és azonnal ellenőrizhetik is, hogy azok szabadok-e. Ha esetleg már foglalt, az applikációban található chatfunkció segítségével a töltőt éppen foglaló autóstól meg is érdeklődhetik, meddig használja az adott töltőpontot. Az alkalmazásban a fizetés kapcsán is több rugalmas megoldás közül választhatnak a felhasználók, így például akár az utólagos, havi elszámolás lehetőségével is élhetnek.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36