Rohamra számítanak a megújuló energiaforrásokért
2021. január 1. után már csak olyan új ingatlan kaphat használatbavételi engedélyt, amely legalább „közel nulla energiaigényű”. Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője szerint az új szabályok miatt sokan az elektromos fűtés felé fordulnak, pedig a hőszivattyús megoldás üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Hozzátette, egy belengetett uniós pályázat keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére, ami megfelel a leendő feltételeknek, ráadásul azzal szinte nullára csökkenthető az áram- és a fűtésszámla.
Egy kormányrendelet értelmében jövőre minden új építésű ingatlan energiaigényének legalább 25 százalékát megújuló forrásból kell biztosítani, vagyis csak akkor kaphat használatbavételi engedélyt, ha legalább BB energetikai osztályú besorolást szerez.
Peredi József, a Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy várhatóan a legtöbb beruházó az elektromos fűtés mellett teszi majd le a voksát, mert ennek a bekerülési költsége arányosan a legalacsonyabb. Hozzátette ugyanakkor, hogy a másik oldalon a levegő-víz hőszivattyúval vagy a klímával történő fűtés hatékonysága háromszor, négyszer akkora is lehet.
„Lényegesen drágább egy hőszivattyús fűtési rendszer kiépítése, de mivel tervezéskor hosszú távban kell gondolkoznunk, jobban megéri ez a beruházás, mert az üzemeltetési költsége jóval alacsonyabb. Ráadásul, ha jól ki van alakítva, a hőszivattyú a legkomfortosabb megoldás, hiszen egyszerre oldjuk meg lakásunk fűtését, hűtését és a meleg víz készítését is. Ez a jövő, már Nyugat-Európában is ezt favorizálják” – magyarázta.
A szakember ezzel kapcsolatban azt is megjegyezte, hogy jövőre a hővisszanyerő szellőztető berendezések népszerűsége is megnőhet a szabályozás miatt. Mint fogalmazott, ennek a bekerülési költsége nem kevés, viszont a komfortfokozatot nagyon megemeli, és komoly hőt lehet vele visszanyerni, ami jó hatással van az egész lakásra.
Peredi József szerint rossz beidegződés, hogy mindenki gázkazánban gondolkozik, mert bár ezek nagyon kényelmesek, és automatikusan működnek, már nem üzemelnek 25 évig, és a beüzemelési költségük is rendkívüli mértékben megugrott. Ma a gázkazáncsere mindennel együtt egymillió forint feletti összeget jelent, és ettől már nem áll messze a hőszivattyú ára sem, ami jóval energiatakarékosabb választás.
A napelemek támogatása lehet a jackpot
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter egy szakkiállításon azt jelezte, hogy jön egy olyan uniós pályázat, amelynek keretében 30-40 százalékos vissza nem térítendő támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére.
A Faktor Vállalkozási Iroda Kft. ügyvezetője úgy látja, hogy ha ez a támogatási rendszer a gyakorlatban megvalósul, az elképesztő növekedést eredményezhet a piacon.
„A napelem-telepítésben olyan szinten lementek az árak, hogy nagyon megéri elgondolkodni rajta. Ha ehhez kapnának az emberek még 35-40 százalékos támogatást, azzal már megütné a jackpotot a lakosság. Amikor egy ház energiaellátását száz százalékban napelemek fedezik, akkor az áram- és a fűtésköltség szinte nullára csökken” – magyarázta.
A szakember elmondta: a folyamat általában úgy zajlik, hogy előbb felmérik a fogyasztást, és ennek alapján állítják be a napelem-telepítést úgy, hogy nullára jöjjön ki a rezsi. Megjegyezte, hogy általában túlméretezik a beruházását valamennyivel, mert a tapasztalatok szerint az emberek kevesebb pénzért már több elektromos fogyasztót használnak.
A napelem-telepítés költségei egy 30-40 százalékos támogatás esetén alig pár éven belül meg is térülhetnének, éppen ezért Peredi József azzal számol, hogy hamarosan robbanásszerűen kezdenek majd el érdeklődni az innováció iránt az ügyfeleik.
Kapcsolódó cikkek
- Győrben adták át Európa legnagyobb, tetőn kialakított napelemparkját
- A Vodafone európai hálózata 100%-ban átáll a zöld működésre
- Egyre többen nem akarnak villanyszámlát fizetni
- A veszélyhelyzet alatt is bekapcsolja az E.ON a háztartási napelemrendszereket
- A Lime 2030-ig 100 százalékban zéró emisszióssá teszi járműparkját
- Eaton energiatároló rendszer létesítése a karbonsemlegesség érdekében a Lille-i egyetemen
- Az ABB megoldásaira épül az innovatív, vízfelszínre telepített naperőmű Svájcban
- Jó ütemben halad az Audi Hungaria napelemparkjának telepítése
- A tiszta energia, valamint a hálózati és digitális transzformáció a jövő kulcsa
- Megérkeztek az első napelemek az Audi Hungariához
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.