Megalakult az informatikai cégeket és szakmai műhelyeket tömörítő MI Koalíció Balatonfüreden
Megalakult a Mesterséges Intelligencia Koalíció (MI Koalíció) Balatonfüreden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.
A háromnapos Infotér konferencia keddi, nulladik napján a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője, Gál András Levente elmondta, hogy a mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai- és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek.
Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében - fejtette ki a szakmai vezető.
Hozzátette: a koalíció működését, melyhez további 20 szervezet jelezte csatlakozási szándékát, a Digitális jólét program biztosítja.
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia által generált kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez.
A miniszter arról is beszélt, hogy napjainkban zajlik a negyedik ipari forradalom, melyet intelligens, döntésképes robotok jellemeznek. Fontos, hogy ezen intelligens gépekhez hogyan viszonyulunk és milyen jogi, gazdasági válaszaink vannak az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre - húzta alá.
Soltész Attila, az Infotér elnöke felidézte, hogy a mai értelemben vett mesterséges intelligencia az 1950-es évek óta létezik és fejlődik. Hangsúlyozta: magas hozzáadott értékű munka történik ezen a területen, a koalíció létrejötte pedig jelentős gazdasági előnyt indukál, valamint javul általa Magyarország tőke- és munkaerő vonzó képessége.
Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció felkért elnöke, az Ericsson regionális igazgatója azt mondta, hogy "az innováció vezérelte fejlődésnek hullámai vannak, melyek megváltoztatják a világunkat", fontos, hogy ezeket a változásokat úgy irányítsák a szakemberek, hogy pozitívak legyenek. Ezért lényeges, hogy a piac, a tudomány és az állam képviselői együtt gondolkodjanak.
Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia generálta szakmai, jogi és tudományos kérdésekre csak az érintettek folyamatos párbeszéde által születhet válasz.
A Mesterséges Intelligencia Koalíción belül hamarosan munkacsoportokat hoznak létre, a következő hónapokban pedig "valódi szakmai pezsgés" jellemzi majd a munkát - fogalmazott a koalíció elnöke.
Kapcsolódó cikkek
- Robotikával foglalkozik az újonnan megnyílt New York-i MI központ
- A Telenor Magyarország a Mesterséges Intelligencia Koalíció alapító tagja
- A Vodafone csatlakozott a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz
- A Cisco mesterséges intelligenciát és gépi tanulást támogató szervert mutatott be
- A kistudósok a jövőjükbe nézhettek be az Ericssonban
- Az E.ON a Microsofttal együttműködve kiemelt biztonságú, hatékony megoldást fejleszt
- Ignite 2018 bejelentések
- Az IBM nagy lépést tesz a mesterséges intelligencia fekete dobozának feltörése felé
- Videót vetít, kezet fog, ölel, táncol a robot
- Gazdasági és etikai kérdések a mesterséges intelligencia kapcsán
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.