Budapesten fejlesztik a jövő csúcstechnológiáit

forrás: Prím Online, 2018. október 9. 14:09

Katasztrófahelyzetben mobilhálózattá alakítható hátizsák, valós idejű információmegosztással az autók közötti kommunikációt lehetővé tevő mobilalkalmazás, Rubik-kocka a kiterjesztett valóságban – íme néhány azok közül a jövőbemutató technológiai újításokból, melyeket magyar szakemberek fejlesztenek a budapesti Nokiaban. A finn tech óriás éppen 20 éve alapította meg hazai kutató és fejlesztő központját, ebből az apropóból a cég háromnapos rendezvény keretében mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját.

A Nokia 1998 óta van jelen hazánkban, a vállalat tavaly átadott budapesti főhadiszállása, a Nokia Skypark ad otthont Magyarország egyik legnagyobb informatikai és telekommunikációs kutatás-fejlesztési (k+f) központjának. A finn cég a magyar gazdaság meghatározó szereplője, több, mint 2200 embernek ad munkát, mely szám folyamatosan nő. A Nokia hazánkban folyó kutatás-fejlesztési tevékenysége átöleli a cég hagyományos telekommunikációs fejlesztéseit, ahol a mobil kapcsolóközpontok mellett az ötödik generációs hálózatok mesterséges intelligencia igénye, valamint automatizálása nyer egyre nagyobb teret. A Nokia Bell Labs hazai kutatóközpontja egyebek mellett a mesterséges intelligencia és a kognitív tudományok területén végez alapkutatásokat. 

 

Világszínvonalú fejlesztések magyar szakemberektől

A kutatás-fejlesztési csapat magyarországi jelenlétnek 20 éves évfordulója apropóján október 8-10 között háromnapos rendezvényt szervezett Nokia Future X Days néven. Ennek keretében a cég megnyitotta kapuit hazai és nemzetközi szakmai partnerei, iparági szakemberek, illetve a jövő reménységeit jelentő műszaki és informatikai területen tanuló magyar felsőoktatási hallgatók előtt. A rendezvény keretében nívós szakmai konferenciára, illetve kiállítási napokra is sor kerül, melynek keretében a Nokia élő demonstrációkon keresztül mutatja be a 25 legfontosabb Magyarországon fejlesztett innovációját az érdeklődőknek. 

 

Hátizsákból mobiladótorony, kommunikáló autók, Rubik-kocka a kiterjesztett valóságban

Az aktuális fejlesztések közül kiemelendő egy hátizsák-méretű mobilhálózat, a Nokia Ultra Compact Network. A kisméretű, robosztus és könnyen szállítható mobilhálózatot speciálisan katasztrófa helyzetekre tervezték, hogy a mentésben résztvevők percek alatt tudjanak 4G hálózatot létrehozni az érintett területeken.

 

A FIEK (Felsőoktatás és Ipar Együttműködési Konzorcium) keretén belül a BME-vel közös kutatási és fejlesztési tevékenység eredménye egy a valós és virtuális világok közti átjárást bemutató koncepciós demó, amely az 5G technológia erejét és majdnem korlátlan lehetőségeit is megmutatja. A fizikai világot valós időben digitalizáló mágikus AR (kiterjesztett valóság) szemüveg néhány valós és egy virtuális Rubik-kockával összekapcsolva mutatja meg, hogy a közeli jövőben hogyan mosódik össze a valós és a digitális világ. A kockát az AR-szemüveg segítségével lehet kirakni úgy, hogy a felhasználó valós időben látja a valós kockán végzett mozdulatokat. Mindez azért jelentős innováció, mert a kocka digitalizációja hatalmas adatforgalmat igényel, ami az 5G-nek és a Nokia felhő-alapú megoldásának köszönhetően válik lehetővé. 

 

 

Budapesten fejlesztik továbbá azt a mobil alkalmazást is (Car2X), ami a sofőrök okostelefonjaiba, vagy akár a rendszámtáblába gyárilag beépített szenzorok segítségével teszik lehetővé, hogy a felhasználók követhessék egymás járműveinek mozgását. Az egymással kommunikáló autók, így valós idejű információmegosztással tudják segíteni a sofőröket, akár egy olyan közlekedési helyzetben is, ami túlmutat a közvetlen láthatóságon. A vezetői döntéshozatalt segítő releváns információk megosztásával biztonságosabbá válhat a közlekedés és fokozható a vezetési élmény is, de mindez akár a gépjárműbiztosítások területére is hatással lehet. 

 

 

„A Nokia Bell Labs és a Nokia Technology Center magyar szakemberei a mobiltechnológia számos területén a világ élvonalába tartozó kutatás-fejlesztési tevékenyéget végeznek. A Future X Days rendezvény kiváló lehetőéget biztosított arra, hogy bemutassuk azt a 25 legfontosabb technológiai innovációt, amelyeken Magyarországon dolgozunk. A demonstrációk között helyet kaptak a mesterséges intelligencia alapú megoldások, 5G kognitív hálózatok, a V2X, vagyis járművek és egyéb eszközök közötti kommunikációs megoldások, az ember és technológiai interfész, a DevOps fejlesztési menedzsment platform, az Open API, az Edge cloud és egyéb legmodernebb technológiai megoldások” – fogalmazott Mihálka Gergely, a Hálózat automatizálási üzletág vezetője.

 

A kutatás-fejlesztési központok mellett Budapest ad otthont a Nokia nemzetközi pénzügyi központjának, egy globális beszerzési csapatnak, az európai HR adminisztrációs központnak, az Európáért felelős toborzási csapatnak, valamint egy szintén globális funkciókat ellátó marketing szervezetnek is.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36