Egyedülálló vállalkozásfejlesztő program indul mától
A Hello Biznisz a vállalkozók szakmaspecifikus tudását egészíti ki az üzleti életben használható hasznos ismeretekkel. A vállalkozások azonnal használható, lényegre törő és könnyen érthető tudással gazdagodhatnak rövid és hasznos cikkek, videók, feladatok és képzések révén.
„Olyan digitális korszakhoz érkeztünk el, amikor a hazai kis- és közepes vállalatok előtt is óriási lehetőség nyílik arra, hogy akár nemzetközi versenytársaikat is egy ugrással érjék utol. Mindehhez elsősorban képzésre és üzleti szemléletváltásra van szükség a hazai KKV-k körében, ebben kívánunk kulcsszerepet vállalni az infokommunikációs és technológiai támogatásuk mellett” – mondta Lakatos Péter, a Magyar Telekom vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.
A Hello Biznisz egy program, ami azt a célt szolgálja, hogy a vállalkozók jobbakká váljanak. Jobban értékesítsenek, jobb legyen a cégük marketingje, hatékonyabban működjön a vállalkozásuk, megtalálják a lehető legjobb alkalmazottakat, merjenek és tudjanak exportálni vagy termék- és szolgáltatási portfóliót szélesíteni. Ezen kihívások egy részén különböző digitális megoldások tudnak segíteni, ám a hellobiznisz.hu oldalon ennél sokkal szerteágazóbb kérdésekre is igyekszik a Telekom pragmatikus és érdekfeszítő megoldásokat adni. Konkrét, működő megoldásokat ad az érintett vállalkozói körnek, olyat, amivel még nem tudott előállni piaci szereplő.
A Hello Biznisz több elemből áll: a program zászlóshajója a május 2-tól elérhető hellobiznisz.hu címen megtalálható digitális edukációs honlap, amely kiegészül egy facebook oldallal (facebook.hu/hellobiznisz), valamint youtube csatornával is. Az online portálon témakörökre bontva ingyenes oktató- és inspirációs anyagokat biztosít a magyar KKV szektor szereplőinek. A cél, hogy a cégvezetők számára 5 nagyobb területre osztva (ügyvitel, pénzügy, marketing, ügyfélkapcsolat, hr) könnyen emészthető tartalmat kínáljanak, amelyek azt sugallják, hogy egy kis odafigyeléssel bárki felvirágoztathatja a vállalkozását. A tartalomegységek egymásra épülő módon dolgoznak össze az oldalon. Tehát például az Eladásösztönző kommunikáció című cikkhez kapcsolódóan az oldalra látogatóknak lehetőségük van a témakörhöz kapcsolódó videókat is megtekinteni, valamint idevágó feladatsort is kitölteni, ahol a saját vállalkozásukra szabva tudják végigvenni, hogy mitől is fogja a hirdetésük valóban az eladást szolgálni.
A program másik kiemelt eleme az élő, „tantermi” oktatás sorozat, és workshop. Az vállalkozásfejlesztő online platform mellett elindulnak a Telekom Hello Biznisz Műhely eseményei, amelyek a személyes képzést, tapasztalatcserét szolgálják. A Hello Biznisz Műhelyek programjait, akárcsak magát a programot, a Telekom kutatásából és az ügyfelek visszajelzéseiből kapott eredmények hívták életre. Kiderült, hogy a vállalkozásoknak hiányosak saját tevékenységen túli ismereteik, valamint kevés idejük van önállóan megtanulni az új informatikai megoldások használatát, ezért az edukáció, és a professzionális segítség nagyon fontos számukra. Mivel az önképzésbe fektetett idő megtérül, a programsorozat várhatóan nagyon népszerű lesz a kisvállalkozások körében. A Hello Biznisz szakmai műhely a Forbes magazinnal együttműködésben valósul meg.
Marketinggel, ügyvitellel, adózással és a digitális technológiákkal kapcsolatos kérdései minden kisvállalkozás vezetőjének vannak, ennek ellenére még mindig hiányoznak azok a használható ismeretterjesztő anyagok a piacon, ahol a cégük méretére szabottan, a gyakorlatban is használható információkat szerezhetnének ezekkel a témákkal kapcsolatban. A Hello Biznisz program pont ilyen segítsége lesz a hazai kisvállalkozásoknak. Erre szükség is van, mert hiába jó egy kisvállalkozás a fő tevékenységében, a legtöbbször a növekedésük komoly gátja, hogy a mindennapi működéshez nélkülözhetetlen üzletviteli ismereteik hiányosak. Egy átlagos kisvállalkozás vezetőjének nemcsak szakmai, hanem ügyviteli kérdésekben is folyamatosan döntéseket kell hozni, erre a legtöbb helyen nincs külön ember. De sokszor elegendő tudás sem.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyenes angoltanulás a Telekom TV-előfizetők májusi bónusza
- Legyél Te is Informatikus: Megduplázták a Kihívásban résztvevő iskolai csapatok számát!
- Paramore a Telekom VOLT Fesztiválon!
- 1414 – új szám, új hang a Telekom telefonos ügyfélszolgálatán
- 32. Telekom Vivicittá városvédő futás
- A Telekom meghirdette NB-IoT pályázatát
- A Telekom 4G+ mobilinternet már egész Budapesten elérhető!
- Okoseszközzel az autizmussal élőkért
- A Telekom honlapján már megvásárolhatók az Apple legújabb, iPhone 7 és 7 Plus (PRODUCT)RED modelljei!
- Már mától online előrendelhető a Samsung Galaxy S8 és S8+ a Telekomnál!
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.