Mit rejtenek a bevásárlási szokások adatai?

Lezárult a Nextent adatelemző versenye

forrás: Prím Online, 2016. november 19. 10:16

November 15-én lezárult a Nextent Informatika Zrt. és a Budapest Data Projects Meetup közösség által közösen szervezett CETLI adatelemző verseny. A verseny a http://datapallet.io oldalon került lebonyolításra, a Nextent adatdonorként és támogatóként vett részt a lebonyolításban. A két hónapig tartó verseny során a 20 regisztrált csapattól összesen több mint 400 feladatmegoldás érkezett.

Az adatelemző versenyzők két kategóriában mérhették össze tudásukat. A ’’Task 1’’ egy predikciós feladat volt, ahol a bevásárlólistákról véletlenszerűen eltávolított elemeket kellett kitalálniuk a versenyzőknek, a korábbi bevásárlási szokások alapján. A megoldások egy mérőszám alapján lettek sorbarendezve, tehát az nyert, aki a legjobban meg tudta közelíteni a valóságot, egy objektív mérőszám alapján.

 

A ’’Task 2’’ lehetőséget biztosított egy kötetlen kutatási téma bemutatására. Jobbnál jobb megoldások születtek, így a szakmai zsűrinek komoly fejtörést okozott a nyertesek kiválasztása. "Magas színvonalú pályaműveket kaptunk, ami visszaigazolta számunkra, hogy mennyi lehetőség rejlik a bevásárlási szokásokhoz kapcsolódó adatok elemzésében. Hatalmas kreativitásról és üzleties gondolkodásról tettek tanúbizonyságot a versenyzők."- mondta Szendi-Varga János, a Nextent innovációs vezetője.

 

"Fantasztikus volt látni, hogy mennyi résztvevő jelentkezett a meghirdetett adatelemző versenyre. Egy ilyen versenyen való részvétel a szakmai kihívások mellett komoly közösségformáló erővel is bír, és kiválóan alkalmas a kapcsolatépítésre." - nyilatkozta Adorján Gábor, a Nextent BI üzletágvezetője.

 

A nyerteseket a szervezők a helyszínen értékes nyereményekkel jutalmazzák és az eseményen hallhatóak lesznek a nyertesek adatelemzési megoldásai is.

 

A kihívás eredményei a két kategóriában:

Task 1 nyertesei:

  1. Merula: Serény András
  2. Brewster Analytics: Fülöp Gergő és Varga Szabolcs
  3. Dinnyésbácsi: Harangozó Péter

 

Task 2 nyertesei:

  1. Degrees of Freedom: Ilyés Virág, Molnár Péter, Boza István, Szabó Tibor
  2. Vilisics Magdolna
  3. Hasza Aletta

 

A verseny díjkiosztójára és a győztes prezentációk bemutatására 2016. december 1-jén 18:00 órakor kerül sor a Mosaik-ban (1136 Budapest, Pannónia utca 32.), melyre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak!

 

A díjkiosztón való részvétel ingyenes, de a helyek limitált száma miatt regisztrációhoz kötött. A díjkiosztóval kapcsolatos további információ az alábbi linken található!

https://www.meetup.com/Budapest-Data-Projects-Meetup/events/235481867/ 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36