Hazai találmány az első Mastercard integrációjú digitális pénztárca
A Cellum az OTP-vel és a MasterCarddal együttműködve egy új mobilfizetési megoldást fejlesztett, mely jelentősen megkönnyíti a Mastercard bankkártyával rendelkezők dolgát, mind az online, mind pedig a mobilfizetés tekintetében.
A Cellum fejlesztette OTPay szolgáltatás az első olyan Európában, amely integrálja a MasterPass rendszert, amely egy éve van jelen a piacon, hiszen a tavalyi MWC-n mutatkozott be.
„Ez az első olyan alkalmazás Európában, amely összeköti a mobilfizetési megoldást a Masterpass világszintű webes elfogadói rendszerével” – fogalmazott Kóka János, a Cellum vezérigazgatója.
Korábban ez kicsit másképp működött. Akkor még csak ott tudtuk használni mobil fizetőrendszerünket, ahol a mobiltárca elfogadó helyek voltak. Viszont ezt a mobilfizetési terméket bekapcsolták a MasterPass nemzetközi hálózatába, így mindenhol a világon, ahol a MasterPass gomb megtalálható, használható a megoldás. Rá kell nyomni, beírni a telefonszámunkat, és a telefonunkra érkezik meg a tranzakció.
Maradhat minden a régi
A megoldás használatához nem kell semmilyen különösebb dolgot tenni, mint letölteni egy ingyenes mobilalkalmazást. Vagyis – ahogy fogalmaztak – nem kell telefont cserélni ahhoz, hogy ezt az újdonságot használhassuk.
Annyi csupán a teendőnk, hogy mi magunkat és kártyáinkat beregisztráljuk az alkalmazásba, és onnantól használhatjuk ezeket. Bár a szolgáltatást a Cellum az OTP-vel közösen alakította ki ezt a megoldást, minden hazai MasterCard kártyával működik. A biztonságról a saját magunk által létrehozott PIN-kód gondoskodik.
A legnépszerűbb platformokon
Az applikáció Androidra, iOS-re és Windows Phone-ra is elérhető, ám Kóka János hozzátette, hogy később, ahogy sorra jelennek meg az új platformok, különféle kezdeményezések, időről időre megnézik majd, érdemes-e azokra is fejleszteni.
Forrás: Mobilarena.hu
Kapcsolódó cikkek
- Vezető hitelintézet erősíti a nemzeti mobilfizetést
- Mobilalkalmazások: kik a legaktívabbak?
- A Facebook-felvásárlás után több órára leállt a WhatsApp
- Itt az adat, hol az adat?
- Elérhető az új Novell Open Enterprise Server
- Már Gingerbreadre is elérhető a BBM
- Több mint egymillióan tölthettek le a Google Play áruházból egy kártevőt
- NetIQ PlateSpin Recon 4: a tökéletes felderítő
- Retina szkenneres drónok kézbesíthetnek Dubaiban
- A Facebook adminok „lelepleződnek”
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Az AI kutatja a kritikus ásványkincseket is
Közel 1 millió amerikai dollárral zárta az újabb befektetési körét a Beholder. Ennek köszönhetően lett az AI-alapú, kritikus ásványkincsek feltárásában élenjáró ukrán startup finanszírozója az EIT InnoEnergy, a Rockstart Energy és az STRT. A friss források bevonásával a vállalat felgyorsíthatja a kutatómunkáját és a mesterséges intelligencia-eszközeire alapozva segítheti a zöld energiaátmenethez szükséges kritikus nyersanyagok kitermelését.