A kiberkockázatok nagyobb veszélyt jelentenek, mint a katasztrófák

Az egyre gyakoribb adatvédelmi támadások minden vállalkozás számára komoly üzleti kockázatot jelentek. A nagyvállalatok túlnyomó része felkészült az új típusú biztonsági kockázatokra, de vajon milyen lehetőségeik vannak a mikro, kis- és középvállalkozásoknak arra, hogy megvédjék informatikai rendszereiket és biztosítsák az adatbiztonságot egy esetleges hackertámadás esetén?

 

Nagyobb kárt okoznak a kibertámadások, mint a természeti katasztrófák

Az Allianz év elején publikált kockázati barométere szerint súlyos adatvédelmi incidensek, jelentős kibertámadások miatt bekövetkező hálózatkiesések, valamint megszigorított adatvédelmi előírások állítják újabb kihívás elé a vállalatokat. Becslések szerint a kiberbűncselekmények ma már évi 600 milliárd dolláros kárt okoznak globálisan, míg 2014-ben ez évi 445 milliárd dollár volt*. Ez háromszor annyi, mint a természeti katasztrófák által okozott kár (10 éves átlagban 208 milliárd dollár)**. Ennek oka egyrészről az, hogy a bűnözők egyre innovatívabb módszereket vetnek be az adatlopásra, csalásokra és zsarolásra, illetve nő az országok és a hozzájuk köthető hackercsoportok által jelentett kiberveszély. 

 

Egyre kifinomultabb módszerekkel támadnak a hackerek

A hackerek leggyakrabban a kritikus infrastrukturális szolgáltatókat célozzák meg, értékes adatokat és üzleti titkokat tulajdonítanak el a vállalatoktól. Az is egyre jellemzőbb, hogy a kiberbiztonsági események nyomán peres ügyekre – így értékpapírokkal kapcsolatos és fogyasztói csoportperekre kerül sor. Az adatvédelmi incidensek és az informatikai leállások emellett súlyos felelősségbiztosítási következményekkel is járhatnak, ha az érintett adatalany kártérítést követel a vállalattól.

 

Adatvédelmi incidensek

A GDPR az EU adatvédelmi rendelete 2018. május 25-től jelentősen megváltoztatta az adatkezelési szabályokat Magyarországon is. Az új rendelet egységes adatkezelési szabályozást határozott meg az unió területére, és ezzel együtt a vállalatok és szervezetek felelőssége, valamint az adatvédelemmel kapcsolatos üzleti kockázatok is megnőttek. A rendelkezés magas bírságokkal kényszeríti ki a biztonságos adatkezelést és sok más mellett olyan esetet is szabályoz, amikor például egy hackertámadás következtében személyes adatok kikerülnek az adatkezelő rendszeréből, vagy ha egy rendszerhiba miatt azok megsemmisülnek. A szabályozás szerint adatvédelmi incidensnek minősül minden olyan esemény, amely a továbbított, tárolt vagy más módon kezelt személyes adatok véletlen vagy jogellenes megsemmisítését, elvesztését, megváltoztatását, jogosulatlan közlését vagy az azokhoz való jogosulatlan hozzáférést eredményezi. Ennek értelmében a személyes adatokat tartalmazó laptop, vagy telefon elvesztése, vagy akár a téves címre küldött email is adatvédelmi kockázatot rejt.

 

Statisztikák

Az Európai Bizottság hivatalos statisztikái szerint a GDPR hatálybalépésétől, 2018. május 25-től 2019. január végéig terjedő időszakban 41 502 adatkezeléssel kapcsolatos incidenst jelentettek az Európai Unióban a különböző adatkezelő szervezetek, vállalkozások, és eddig egyelőre 91 esetben szabtak ki bírságot az illetékes hatóságok. A legtöbb esetet Hollandiában, Németországban és az Egyesült Királyságban regisztrálták (12 600, 15 400 és 10 600).

 

Magyarországon az incidens bejelentésekből 2018. május 25-től mintegy 200 érkezett a NAIH-hoz, ezek harmada téves címre küldött küldemény miatt érkezett be, 10 százaléknál jogellenesen tettek közzé valamit, hasonló arányban volt, hogy valaki jogellenesen ismert meg adatokat, de 3 százalékban különböző adathordozók elveszítése miatt is a hatósághoz fordultak. A NAIH elnöke szerint ebből is látszik, hogy az adatvédelmi incidensek legtöbbször emberi mulasztásra vezethetőek vissza, például amikor valaki véletlenül rányom a mindenkinek elküld gombra a levelezésében.

 

Digitális üzleti és adatvédelmi biztosítás

Az Allianz Cégmester vállalkozásbiztosítás, egy komplex biztosítási csomag, amely a leggyakoribb kockázatokra való vagyon és felelősségbiztosítások mellett a kiberkockázatokra, az adatvédelmi incidensekkel, adatlopással kapcsolatban felmerülő károkra és bírságokra is fedezetet kínál. Az Allianz Cégmester vállalkozásbiztosítás gyorsan és egyszerűen, akár online is megköthető és rugalmasan alakítható fedezeteket tartalmaz az olyan kisvállalkozások számára is, amelyek telephelyi összvagyonának biztosítási összege maximum 100 millió Ft, éves bruttó árbevétele maximum 400 millió Ft, és maximum 10 főt foglalkoztatnak.

 

_____________

Center for Strategic and International Studies, Economic Impact of Cybercrime – No Slowing Down (Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központ: A kiberbűnözés hatása – nincs megállás)

** Swiss Re, Preliminary sigma estimates for 2018 (Előzetes valószínűségi becslések a 2018-as évre)

2019. május 1. 12:07

Segédprogramok KATEGÓRIA TOVÁBBI PROGRAMJAI

QuickTextPaste 9.35

QuickTextPaste egy ingyenes, kisméretű Windows-os segédprogram, amellyel előre megírt szövegrészleteket adhatsz hozzá gyorsbillentyűkhöz, így egyetlen billentyűkombinációval bármely alkalmazásba beillesztheted őket, ezzel időt takarítva meg a gyakori gépelés helyett.

2025. december 22. 17:24

Sysinternals Suite Build 16.12.2025

A Sysinternals Suite csomag közel 70 hasznos eszközt tartalmaz, amelyek a fájlokkal, a lemezkezeléssel, a hálózati és biztonsági kérdésekkel, valamint a folyamatokkal és a rendszerrel kapcsolatos problémák megoldására szolgálnak.

2025. december 22. 17:21

Recovery Toolbox File Undelete Free 2.5.17.0

A Recovery Toolbox File Undelete Free segít helyreállítani a Windows Lomtárából törölt fájlokat. Ha véletlenül kiürítette a Lomtárat, és az egy fontos fájlt tartalmazott, a Recovery Toolbox File Undelete Free átvizsgálja a fájlt tartalmazó teljes belső (HDD) vagy külső merevlemezt, majd megpróbálja visszaállítani azt. A program csak NTFS fájlrendszert használó meghajtókkal működik.

2025. december 15. 12:55

OutlookStatView 2.32

A program átvizsgálja Outlook-postafiókját, és általános statisztikákat jelenít meg azokról a felhasználókról, akikkel e-mailben kommunikál. Minden felhasználónál/e-mailnél a következő információk jelennek meg: a felhasználónak küldött kimenő üzenetek száma, a felhasználó által Önnek küldött bejövő üzenetek száma, az üzenetek teljes mérete, a felhasználó által használt e-mail kliens, valamint azt az időtartamot, amikor Ön e-maileket küld/kapott a megadott felhasználóval.

2025. december 6. 13:50

ColorCop 5.5.0

A ColorCop egy ingyenes színválasztó program, amely képes a képernyő bármely pixelének színét azonosítani és hexadecimális kóddá alakítani. Különösen hasznos webfejlesztőknek és grafikusoknak, mivel a „pipetta” eszközzel egyszerűen kijelölhető egy szín, amelynek kódja automatikusan a vágólapra kerül.

2025. november 27. 17:02

Doro PDF Writer 2.26

Hozzon létre színes PDF fájlokat bármilyen nyomtatható dokumentumból vagy képből ezzel az egyszerű alkalmazással, amely virtuális nyomtatót ad a számítógépéhez. A Doro segítségével titkosíthatja is dokumentumait.

2025. november 24. 16:22

Mousotron 14.1

Ez az egyszerű program megmutatja, hogy egérhasználat közben az egerünkkel mekkora távolságot tettünk meg, a gombokkal hányszor kattintottunk (bal, középső és jobb gomb), számolja a dupla kattintásokat, nézi a görgő használatát és a kurzor sebességét, valamint figyeli a billentyűzetet is és megjeleníti, hogy hány karaktert ütöttünk le.

2025. november 20. 16:26

Process Explorer 17.07

A Windows feladatkezelőnél sokkal részletesebben, átláthatóbban jeleníti meg a számítógépen futó folyamatokat. Megmutatja az aktuális folyamat sebességét és állapotát, a prioritási beállításokat.

2025. november 17. 17:00

PDF Shaper Free 15.4

A program ingyenes kiadása által elérhető funkciók közé tartoznak a következők: PDF fájlok felosztása, átnevezése, visszafejtése, egyesítése, szöveg- és képformátumokká konvertálása, kép PDF formátummá alakítása, metaadataik szerkesztése, szövegük és képeik kinyerése, valamint oldalak elforgatása, levágása, beszúrása, mozgatása és törlése.

2025. november 14. 17:15

XolidoSign 2.2.1.58

A XolidoSign egy Windows‑platformra készült szoftvercsomag, amely lehetővé teszi dokumentumok elektronikus aláírását, időbélyegzéssel való ellátását és aláírások érvényességének ellenőrzését. A program egyszerűen használható: kiválasztjuk a fájlt, aláírjuk tanúsítvánnyal vagy időbélyeggel, majd mentjük a végeredményt, amely így jogilag elismert aláírássá válhat. Támogatott több fájltípus (PDF, Office‑dokumentumok, képek stb.), és akár nagyobb fájlok aláírása vagy tömeges feldolgozása is lehetséges.

2025. november 2. 15:29

Kövess minket a Facebookon!

Legnépszerűbb programok

Puran Utilities 3.2
letöltések száma: 1498
DAEMON Tools Lite 12.3.0.2362
letöltések száma: 1076
Geek Uninstaller 1.5.3.170
letöltések száma: 949
Cryptainer LE 19.2.0.0
letöltések száma: 927
CopyQ 13.0.0
letöltések száma: 709
Diffractor 126.2.1189
letöltések száma: 531
MediaGet 3.01.4333
letöltések száma: 493
Regards Viewer 2.83.1
letöltések száma: 490
NoMachine 9.2.18-1
letöltések száma: 454
5KPlayer 6.11
letöltések száma: 409

Letöltés varázsló

Letöltés varázsló

Megjelent a letöltés.com Letöltés Varázslója melynek segítségvel könnyen összeállíthat kedvenc programjaiból egy installáló programot, így pár kattintással telepítheti alap programjait a windowsra.

Adobe oktató videók