Vanish Self-Destructing Digital Data
Hasonlóan a filmekből ismert jelenetekhez, a Vanish-el kódolt üzenetek is törlődnek egy idő után. A PlugIn lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy önmegsemmisítésre ítéljék a kijelölt szövegrészeket. Az internetezők lekódolhatják az e-mail üzeneteket, vagy tetszés szerint a fórumbejegyzéseket is, amik nyolc óra elteltével törlődnek. A kutatók egyelőre a nyolc órás működési ciklust állították be, a későbbi verziók esetében azonban már maguk a felhasználók is meghatározhatják, hogy az aktiválás után mennyi idővel semmisüljön meg a megjelölt adat. Ha az internetezők ilyen üzeneteket akarnak küldeni egymásnak, akkor mind a küldő, mind pedig a fogadó PC-re fel kell telepíteni a szoftvert.
Fájl letöltése
Biztonság KATEGÓRIA TOVÁBBI PROGRAMJAI
![](/download/viewattach/159701/1/40/1969979-1277535192.jpg)
Enpass Password Manager 6.11.7 (1859)
A biztonságos és könnyen használható jelszókezelő alkalmazás segít, hogy minden jelszavunkat, banki adatunkat és egyéb érzékeny információnkat egyetlen helyen tároljuk és kezeljük. Az Enpass titkosítással védi az adatokat, így azok csak a felhasználó által ismert mesterjelszóval érhetők el. Támogatja a többplatformos szinkronizálást, így akár mobilon, akár számítógépen is hozzáférhetünk a tárolt információkhoz.
![](/download/viewattach/159462/1/40/1964294-618807890.jpg)
gpg4win 4.4.0
A Gpg4win lehetővé teszi e-mailek és fájlok biztonságos továbbítását titkosítás és digitális aláírások segítségével. A titkosítás megvédi a tartalmat a kíváncsi szemek elől. A digitális aláírások biztosítják, hogy nem módosították, és egy adott feladótól származnak.
![](/download/viewattach/159349/1/40/1961359-132610400.jpg)
SUPERAntiSpyware Free Edition 10.0.1270
Ez az ingyenes, kis rendszerigényű kémprogram-eltávolító helyreállító funkciókkal, és napi frissítésű adatbázissal is rendelkezik. Spyware, Adware, Malware, Trojans, Dialers, Worms, KeyLoggers, HiJackers, Parasites, Rootkits ellen alkalmazható.
![](/download/viewattach/158443/1/40/1937848-934363225.jpg)
VeraCrypt 1.26.14
A TrueCrypt titkosító alkalmazással fájlokat, mappákat, merevlemezeket, vagy akár egész partíciókat védhetünk meg. Az ingyenes program használatával biztonságban tudhatjuk adatainkat.
![](/download/viewattach/158287/1/40/1934047-1281879998.jpg)
Buttercup 2.28.0
A Buttercup jelszókezelő alkalmazás lehetővé teszi a jelszavak biztonságos és helyben történő tárolását és kezelését. A személyes adatok megvédése érdekében nagyon erős titkosítást használ. Az alkalmazás tartalmaz egy jelszógenerátort is.
![](/download/viewattach/157716/1/40/1918518-194686513.jpg)
CryptSync 1.4.6.478
A CryptSync egy kis segédprogram, amely két mappát szinkronizál, miközben titkosítja az egyik mappa tartalmát. Ez azt jelenti, hogy a két mappa egyikében az összes fájl titkosítatlan (amelyekkel dolgozik), a másik mappában pedig az összes fájl titkosítva van. Nagyon hasznos felhőszolgáltatások, például OneDrive, Dropbox vagy Google Drive használatakor.
![](/download/viewattach/157468/1/40/1911843-863025491.jpg)
Strong Passwords Need Entropy 19.0
A sokoldalú alkalmazást jelszavak erősségének ellenőrzésére és új, biztonságos jelszavak előállítására használhatjuk. Elemzi a kiválasztott jelszót, majd statisztikát készít a hosszáról, a karakterek gyakoriságáról, a szimbólumokról, a kis- és nagybetűkről és a számjegyekről. A kapott információk alapján megbecsüli a jelszó feltöréséhez szükséges időt.
![](/download/viewattach/157366/1/40/1908789-1226592450.jpg)
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
![](/download/viewattach/157262/1/40/1906522-1040498291.jpg)
Ultra Adware Killer 10.9.0.0
Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.
![](/download/viewattach/156970/1/40/1899317-1781809556.jpg)
Microsoft Malicious Software Removal Tool 5.123.24040.1001
A gépünkön található rosszindulatú, kártékony programoktól szabadulhatunk meg ezzel a programmal. A Microsoft fejlesztésű szoftver könnyen kezelhető, és a teljes vizsgálat mellett egyedi mappákat is átvizsgálhatunk (7/8/10).
Legnépszerűbb programok
Szoftver híreink
Letöltés varázsló
Letöltés varázsló
![](/download/viewattach/77686/1/0/232993-930245260.png)
Megjelent a letöltés.com Letöltés Varázslója melynek segítségvel könnyen összeállíthat kedvenc programjaiból egy installáló programot, így pár kattintással telepítheti alap programjait a windowsra.
LETÖLTÉS BLOG
- BKK FUTÁR app Android, iOS és Windows Phone platformra is
- Górcső alatt a G Data mobil megoldása
- Egy program minden eszközre – Kaspersky Internet Security Multi-Device 2015
- Ubiquitous Player – A multifunkciós multimédiás
- Hogyan frissít böngészőt a magyar
- Web2-es böngésző - Flock 3
- iTunes klón vagy kihívó - DoubleTwist
- Megújult a Letöltés.com, már varázsolni is tud
- Instant útifilm képekből - TripWow
- Telepíthető műsorújság - zzEPG