Médiatanács: 940 ezer forintos bírság a Film Mániának
Márciusban műsorra tűzött egyik filmjének rossz korhatár-besorolása miatt pénzbüntetést kapott a Film Mánia tévécsatorna. A film, valamint előzetesei helytelen közzététele miatt a Médiatanács összesen 940 ezer forintos bírsággal sújtotta a médiaszolgáltatót. A csatorna nem először sértette meg a kiskorúakat védő szabályokat.
A kiskorúak védelme érdekében a Médiatanács rendszeresen monitorozza a csatornák műsorait. A kontrollvizsgálatok egyik célja, hogy elősegítse a csatornák jogkövető magatartását.
A hatósági ellenőrzés során a tanács megállapította, hogy a Film Mánia tévécsatorna azzal sértette meg a kiskorúakat védő rendelkezéseket, hogy az Ong Bak 2 – A Bosszú című filmjét túl alacsony korhatári kategóriába sorolta és már este 9 óra után vetíteni kezdte. A döntés szerint a filmet 18 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriában, csak este tíz óra után lehettet volna közzétenni.
A műsorszám ideje alatt 2400 gyermek nézte a Film Mánia adását, zömmel 12 év alattiak. Azoknak a 18 éven aluliaknak a száma, akik legalább egy percre belenéztek a szóban forgó adásba, közel 31 ezer fő volt.
A magasabb korhatári besorolás a tanács szerint azért lett volna indokolt, mert a műsorszámban gyakoriak voltak a kivégzéseket, kínzásokat ábrázoló képsorok és a durva erőszak. A film több jelenete kiszolgáltatott helyzetben lévő gyerekeket és velük szemben elkövetett kegyetlenségeket ábrázolt.
A Film Mánia tévécsatornát a Médiatanács hasonló jogsértések miatt eddig négy alkalommal marasztalta el az elmúlt 12 hónap során. A mostani 940 ezer forintos bírság – az arányosság és fokozatosság elvének megfelelően – az eddigi legmagasabb pénzbüntetés ezek közül.
A televízió 2012 júliusában a D-Tox című film miatt 320 ezer, 2012 októberében A harc szelleme című műsorszám miatt 380 ezer, tavaly novemberben az Ong Bak 3 – A leszámolás című epizódja miatt 620 ezer, ezt követően a Holló 3 című film miatt pedig már összesen 800 ezer forintos bírságot volt kénytelen megfizetni.
Kapcsolódó cikkek
- Sharp LD145V TV-sorozat – hálóba, konyhába vagy irodába
- Rájár a rúd a rémhírterjesztő kínai bloggerekre
- Tévé-, internet- és telefonszolgáltatást akcióztat az Invitel
- Axel Springer: bevált a fizetős modell a Die Welt online-nál
- Pekingben online platformot hoztak létre az internetes rémhírek ellen
- Az MTVA elindította a Külhoni Magyar Sajtószolgálatot
- Internetes produkciókat is díjaz az Amerikai Rendezők Céhe
- Magánhírportálokat zárattak be a kínai hatóságok
- A Samsung gyárában jártunk – betekintés a kulisszák mögé
- Carl Bildt, Barack Obama és Ferenc pápa a Twittert használók élén
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.