Cipő emlékkoncert a Sziget mínusz 1. napján
A Sziget Mínusz egyedik napján az idei évben is magyar slágerek hangzanak fel, hazai sztárok előadásában. Azonban most nem a magyar dalokat ünnepeljük, hanem az idén tragikusan fiatalon elhunyt szerzőjükre, Cipőre emlékezünk. A fesztivál nagyszínpadán olyan közismert és közkedvelt – generációkat megszólító – dallamok és szövegek csendülnek majd fel Magyarország legendás és népszerű zenészei által előadva, amelyek önmagukért beszélnek. A szereplők a zene nyelvén igyekeznek leróni tiszteletüket és méltó emléket állítani a hazai pop-rock zene egyik legfontosabb alakjának.
Augusztus 5-én, a Sziget Mínusz egyedik napján zenésztársai újra a legendássá vált énekesre emlékeznek „maradandó” művein keresztül. „Cipő azért nem tudott elkopni, az ő dalai azért nem ürültek ki, mert valódi szerelmek, valódi élmények, megélt érzések, örök emberi kételyek formálták benne az éneket” – hangzott el egy másik méltatásban. Ezek a dalok most, egy több mint három órás monstrekoncert keretében újra felhangzanak. Egymás után sorjáznak a legnagyobb, legismertebb slágerek, melyeket korosztálytól függetlenül szinte egész Magyarország dúdolt, s teszi továbbra is. Kék és naracssárga, Szállj el kismadár, Repül a bálna, A 67-es út, Neked könnyű lehet, Szeretni valakit valamiért, Ha itt lennél velem, Csak a szívemen át, Jó reggelt kívánok és a többi feledhetetlen dal parádés felhozatalban, a hazai pop-rock nagy legendáival és jelen sztárjainak előadásában. Augusztus 5-én tehát a Sziget Nagyszínpadán a „Cipő-dalok napján” a színpadon Balázsovits Edit, a Bikini, Bródy János, ByeAlex, Charlie, a Compact Disco, az Első Emelet, Fenyő Miklós, Gerendás Péter, Halász Judit, Hooligans, Jávori Fegya, Keresztes Ildikó, a Magna Cum Laude, Müller Péter Sziámi, Nagy Feró, az Omega, a Pál Utcai Fiúk, a Republic, Tolcsvay László, és a United, legendás dalokkal, amiket bizonyára mindenki együtt énekel majd a fellépő művészekkel, nem is kell rá felkészülni… „Egyszer mindenki eljön, Egyszer mindenki itt lesz. Örökre megtalálhatsz, Örökre elveszíthetsz...”
A koncertfolyam tehát este 7-től indul és mintegy 4 órán keresztül tart, s a felhangzó dalok mellett archív filmfelvételek teszik teljessé az estet.
Mindez elővételben 4900 forintos jegyért, a helyszínen pedig 5900 forintért. Az ottalvós Sziget-bérlettulajdonosok számára a koncert grátisz.
Kapcsolódó cikkek
- Új látványvilág a Szigeten
- VOLT, Sound, Sziget: Már tervezhetjük a jövő nyarat!
- Sziget: több mint 4 millió YouTube-os megtekintés
- Legyél kreatív a Szigeten
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- Újdonságok az idei Sziget fesztiválon
- A szigetesek megvédték a szigetet
- Sziget Eye: az óriáskerék elindult [Videó]
- 1000 forintért is kijuthatunk a Szigetre
- Újabb Sziget-fellépők
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.