Megvannak az Imagine Cup döntősei
Fény derült arra, hogy melyik 86 csapat utazhat Szentpétervárra júliusban, hogy megmérkőzzön a tizenegyedik Imagine Cup 1 millió dolláros összdíjazású nemzetközi döntőjében. A csapatokat újító szellemű ötleteik, az integrált technológiák magas szintű használata, valamint sikeres üzleti terveiknek köszönhetően jutottak be a legjobbak közé. Az Imagine Cup része a Microsoft YouthSpark nevű kezdeményezésének, amelynek célja az, hogy új lehetőségeket teremtsen a fiatalok millió számára világszerte.
Idén minden korábbinál több diák vett részt az Imagine Cup versenyén, számuk 70 százalékkal nőtt 2012-hez képest. A csapatok két módon juthattak ki a döntőre: Innováció, Segít a Technológia és Játék kategóriában az országos döntőkön kellett bizonyítaniuk, míg a Windows 8-ra, a Windows Phone-ra és a Windows Azure-ra épülő pályázatok az internetes fordulókban mérettettek meg.
Hazánkat a PlanB Labs csapata képviseli a döntőben, amely a LearnInvisible néven futó projekttel indul. Az applikáció kezdő nyelvtanulóknak nyújt segítséget a választott idegen nyelv olykor nehéznek tűnő szavainak elsajátításában. Az alkalmazás különlegességét a grafikai megoldásokba sűrített nyelvtanuló trükkök adják, amelyek nagyban különböznek az elérhető alkalmazások mechanizmusaitól. A felhasználó az érintőképernyőn egyszerű mozdulatokkal tud új szavakat tanulni és gyakorolni. A LearnInvisible ötlete a csapat első játékán, a ThinkInvisible-ön alapul.
Szponzori díjak
A diákok a nemzetközi döntőben hat kategóriában mérik össze tudásukat, ahol az első, második és harmadik helyek mellett különdíjak is várnak rájuk:
· AppCampus Award
A Windows Phone projekttel induló csapatok nevezhetnek be az 50 000 euró értékű támogatásra, amely a négyhetes finnországi AppCampus tanfolyamon való részvételüket finanszírozza.
· DreamSpark Learning Award
Az 5000 dolláros fődíjra azok a csapatok nevezhetnek be, amelyek szoftveres projektjei új tanulási vagy tanítási módszereket mutatnak be.
· Facebook Creativity Award
A Facebook bejelentkezést saját alkalmazásaikba integráló, s ezáltal annak terjedését elősegítő, valamint az aktivitást növelő pályázatok jelentkezhetnek a 25 000 dolláros fődíjra, amelyet Facebook hirdetési kuponok formájában osztanak ki.
· KFC Russia Award
A fiatalok kultúrájával, az egészséges életmóddal és a táplálkozással kapcsolatos Microsoft Kinect projekteken dolgozó döntősök szállhatnak ringbe a 10 000 dolláros díjért, ráadásul projektjüket be is mutatják a KFC legmenőbb moszkvai éttermében.
· Mail.Ru Group Connected Planet Award
Erre azok a projektek nevezhetnek be, amelyek az online kommunikációt és a szórakoztatást mulatságos, hasznos és innovatív formában tálalják. Díjak: 1. hely: 10 000 dollár, 2. hely: 5000 dollár és 3. hely: 3000 dollár.
· Women’s Empowerment Award
Az ENSZ Női szervezetével közösen meghirdetett díjat azoknak a csapatoknak adják, amelyek olyan technológiai megoldásokat fejlesztenek, amelyek a saját életük javításának lehetőségével ruházzák fel a nőket. 1. hely: 12 000 dollár, 2. hely: 8000 dollár.
Fentiek mellett a társadalmi jólétre összpontosító projekteken dolgozó döntősök a YouthSpark program keretében a Microsoft Imagine Cup ösztöndíjakra pályázhatnak, amelyek összértéke 3 millió dollár. Segítségével a diákok megvalósíthatják azokat az ötleteiket, amely élhetőbbé és jobbá teszik a világot.
Az iparág szakértői alkotják a nemzetközi döntő zsűrijét
Az esemény moderátora idén a BBC nagy sikerű sorozata, a Doctor Who főszereplője, Matt Smith. Idén az Imagine Cup zsűrije nemcsak a széles körű tapasztalatokat képviseli, de az innovációban, a technológiafejlesztésben, a játékfejlesztésben és egyéb kulcsfontosságú területeken szerzett szakértelmet is. Az Oroszországba utazó, és a döntős projekteket elbíráló zsűritagok között találjuk Catherine Bracyt a Code For Americatól, Simon Lut a Twitter képviseletében, valamint Alekszej Pazsitnovot, a Tetris és sok egyéb játék létrehozóját. A zsűri teljes listája az Imagine Cup weboldalán található.
Kapcsolódó cikkek
- Videón a Windows 8.1
- Kreatív számítógépes alkotásokat várnak a 19 év alatti fiataloktól
- SAP-SUSE: a 14 éves együttműködés tovább erősödik
- Megkezdődött a netes gyermekbarát tartalmak közötti verseny
- Office 365 – minden idők leggyorsabban fogyó verziója
- Egyre nő a munkavállalók igénye a közösségi alkalmazásokra
- A Google és a Microsoft együtt fejleszt
- Innovációs kiállítást és konferenciát rendeznek Budapesten
- A Microsoft videóban figurázta ki a Google-t
- Magyar diák sikere az ISEF nemzetközi tudományos és innovációs versenyen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.