Internetes adatbázis Pozsony történelmi utcaneveiről
Interaktív térképpel összekapcsolt online adatbázist helyezett üzembe Pozsony egykori és jelenlegi utcaneveinek magyar, német és szlovák megfelelőiről egy szlovákiai magyar civil szervezet.
A www.ortvay.eu címen elérhető háromnyelvű helynévtár alapját Pozsony neves történetírójának Ortvay Tivadarnak Pozsony város utcái és terei (A város története utca- és térnevekben) címmel 1905-ben megjelent kötete képezi.
"Az adatbázisban megtalálható interaktív térkép segítségével könnyedén ki lehet keresni, hogy a múlt század elején milyen magyar, illetve német neve volt egy-egy pozsonyi utcának illetve, hogy az akkori utcát, hogy nevezik ma" - mondta a kezdeményezés kapcsán az egyik ötletgazda, ifjabb Papp Sándor, a portált üzemeltető Pozsonyi Kifli egyesület tagja, megjegyezve: a weboldalon további kiegészítő információk is találhatók az egyes helyszínekről.
A Pozsony történelmi és kulturális értékeinek népszerűsítését felvállaló civil szervezet célja, hogy az egykori háromnyelvű Pozsonyról minél több információt gyűjtsön össze és azokat "fogyasztható" formában tegye hozzáférhetővé. Ezt a célt szolgálja az egyesület pozsonyikifli.sk címen elérhető webfelülete is, amely többek között a régi Pozsonyról készült fényképeket, régi képeslapokat, korabeli újságokat és a témához kapcsolódó írásokat kínál.
A szervezet szerint az Ortvay-adatbázis beüzemelését is az ösztönözte, hogy valós képet adjanak az egykori, többségében még magyar-német Pozsonyról. Ezt véleményük szerint az is indokolttá tette, hogy az elmúlt évtizedek során a cserélődő politikai rendszerek saját szájízük szerint módosították a Pozsony múltját is tükröző utcák és közterek neveit, és a rendszerváltást követően is csak ezek csekély része kapta vissza eredeti nevét.
"Ezeket a neveket ma már csak történészek és néhány idős pozsonyi ismeri. Mi azt szeretnénk, ha a történelem ezen részeit azok is megismernék, akik elől ezeket a dolgokat tudatosan elhallgatták" - jegyezte meg ifjabb Papp Sándor, hozzátéve: terveikben szerepel az örökségvédelmi ihletésű portál továbbfejlesztése.
Kapcsolódó cikkek
- Külügyminisztérium: az interneten is lehet regisztrálni a konzuli védelemért
- Hegymászás remek kilátással: ücsörögve
- Így csábítanak az interneten a szállodák 2012-ben
- Még az idén megújulhat a Budapest portál
- Alkotmány 2.0 - Új szériájú közigazgatás
- Portál készül közigazgatási tudásmegosztási fókusszal
- Harmadik dimenzióban terjeszkedik a virtuális Budapest
- NFÜ: indul az új on-line számlakitöltő program
- Internetes adóadatbázist nyitott az Európai Bizottság
- Nem használhatók az EMMA PIN-kódok januártól
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.