A Samsung is okos karórán dolgozik
Vajon ki fut be előbb a célba?
Úgy tűnik, hogy az Apple-höz hasonlóan a Samsung is gőzerővel dolgozik saját okos karóráján, melynek felépítéséről néhány dizájnterv árulkodik. Rögtön felmerül a kérdés, hogy vajon melyik gyártó kütyüje jelenik meg előbb a piacon?
Alig néhány hete járta be a világot a hír, hogy az Apple az iWatch okos karórán dolgozik, s máris arról számolhatunk be, hogy a Samsung boszorkánykonyhájában is egy efféle eszköz készül.
Lee Young Hee, a Samsung mobil részlegének alelnöke napokkal ezelőtt azt nyilatkozta a Bloomberg számára, hogy cége már hosszú ideje tervezi egy karóra piacra dobását, melynek fejlesztésén most is nagy erőkkel dolgoznak. Nem kérdés tehát, hogy az új kiegészítő fel fog bukkanni a jövőben megjelenő Samsung termékek között .
Bizonyára nem a véletlen műve, hogy most került előtérbe a Samsung-féle okosóra, de továbbra is kérdéses, hogy a dél-koreai óriás vajon azért vágott bele komolyabban a kiegészítő fejlesztésébe, hogy az iWatch megjelenése után – annak dizájnját alapul véve – pikkpakk elő tudjon rukkolni egy hasonló készülékkel, vagy azért, hogy megelőzze amerikai riválisát.
Jól tudjuk, hogy az okostelefonok frontján már volt példa az előbbire, ugyanakkor a Samsung már tíz éve szabadalmi beadványokkal jelezi, hogy készül egy okosórával és simán elképzelhető, hogy van elég vér a pucájában ahhoz, hogy az Apple előtt letegye az asztalra a megoldását – hiszen anno ő teremtette meg a phablet kategóriát a Note-tal, ami azért nem semmi húzás volt. Utóbbi (szimpatikusabb) lehetőség megvalósulását támogathatják a már piacon lévő okos karórák (Pebble, SmartWatch, I'm Watch, stb.) is, melyek dizájn és tudás frontján is remek irányvonalat mutathatnak a Samsungnak a saját készüléke megalkotásához.
Az utóbbi években egy sor dizájntervet készített a vállalat, melyek egyike valószínűleg visszaköszön majd az első piacra kerülő modellről. Szerintem a bal alsó sarokban látható, kifordítható fedlappal szerelt megoldás lenne a legjobb választás. Neked melyik kivitel tetszik a legjobban?
Forrás: Unwired View
Kapcsolódó cikkek
- Holnap végre lehull a lepel a Galaxy S IV-ről
- A Samsung következő nagy dobása – Galaxy Note III
- Felbukkant az Apple iWatch feltételezhető szabadalma
- Megérkezett a Galaxy S IV
- A Samsung vezet az európai okostelefon-piacon
- Németországban betilthatják a Google Térképet
- Képalkotási szabadalmakat cserél az Aptina és a Sony
- Aggódik a Google a Samsung-dominancia miatt
- A Samsung bemutatta a sokoldalú Galaxy Note 8.0 táblagépet
- Duplázna idén a Samsung
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.