Mesekönyvvé változtatja a nyomtatott újságot egy japán lap okostelefon-alkalmazása
Az újsághíreket a gyerekek számára is érthető, érdekes írásokká változtató okostelefon-alkalmazást fejlesztett ki egy japán napilap egy marketingcéggel összefogva.
A "valóságkiterjesztő" alkalmazás úgy működik, hogy a készüléket a nyomtatott újság fölé tartják, majd a fejlesztés "átírja" a híreket, a képernyőn pedig megjelenik a gyerekekre szabott változat. A fejlesztés a Tokió Simbun és a Dentsu cég közös munkája.
Az alkalmazás a nyers stílusú, a gyerekek számára ismeretlen írásjeleket is tartalmazó híreket egyszerűbb, érthetőbb és érdekesebb nyelvezetű szövegekké változtatja a mobil képernyőjén, sőt, előugró, a tartalmat magyarázó mesefigurákkal és animációkkal gazdagítja az olvasói élményt a fiatal generáció számára.
A Dentsu által közzétett bemutatóanyagok szerint az alkalmazás lehetővé teszi a gyerekek számára, hogy érdekes írásokon keresztül tudják megérteni a komoly társadalmi problémákat, a gazdasági folyamatokat és politikai eseményeket, így a fejlesztés oktatási célokat is szolgálhat. Emellett a program a családon belüli kommunikációt is javíthatja azáltal, hogy a szülők és gyermekeik több közös témát tudnak megbeszélni.
A lap közlése szerint az alkalmazásletöltések száma 2100 százalékkal emelkedett a közelmúltban, bár azt nem tették közzé, hogy milyen időintervallum alatt.
Az úttörő kezdeményezésre a hirdetők is kedvezően reagáltak. A program sikere miatt egyre több cég közöl olyan hirdetéseket a Tokió Simbunban, amelyek egyszerre a szülőket és a gyerekeket is célozzák.
A Dentsu szerint az alkalmazás kifejlesztésével új jövőt akarnak teremteni a nyomtatott sajtó számára. Egyesek ugyanakkor szkeptikusak a kezdeményezést illetően: szerintük egyszerűbb lenne a gyerekeknek szánt híreket önmagukban közzétenni az interneten.
A Tokió Simbun nem az első japán cég, amely okostelefon-alkalmazással próbálja megnyerni a fiatal közönséget. A Toyota korábban olyan programot adott ki ToyToyota néven, amellyel a gyerekek szüleik mellett ülve virtuálisan "vezethetik" a családi autót mobiltelefonjukon keresztül.
Kapcsolódó cikkek
- Akkor most mi van jogilag a kommentekkel?
- Okostelefonnal az ünnepi díszkivilágítású Budapestért
- Somogy a megyék közül elsőként már okostelefonon is elérhető
- Táblagép kalauzolhatja a kolostor látogatóit
- A Twitter elszabadította a tiltakozást a szaúdi királyságban
- Hogy ki csinálta az internetet? Hát persze, hogy az állam!
- Plan X: előtérbe kerülhet a kiberhadviselés - Valóban veszélyes a nagyobb nyilvánosság?
- Okostelefonos appek orvosi rendelvényre
- Az okostelefonok terjedése új lendületet ad a blogolásnak
- A legnagyobb orosz internetes keresőoldal is tiltakozik az információs törvény módosítása ellen
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.