Mennyi az annyi? - Új roamingtarifák az Unióban
Július elseje óta jelentősen csökkentek a mobiltelefon használat költségei az EU (plusz Norvégia, Izland és Liechtenstein) területén. A hanghívás, hívásfogadás és SMS költségeit a három hazai hálózatos szolgáltató nagyon hasonlóra „kalkulálta”, a mobilinternetezésnél azonban nagyobbak a különbségek, különösen ha különféle opciós csomagokat is igénybe vesszük. Azt, hogy a megváltozott uniós szabályok szerint mennyiért is telefonálhatunk/internetezhetünk külföldön, Márton György ma összefoglalta blogjában, ebből ismertetünk néhány fontos adatot.
A hanghívás külföldről haza még most is száz forint felett van percenként, viszont a hívásfogadás az említett országokban Magyarországról percenként 29,4 Ft-ba kerül, csakúgy, mint az SMS küldés.
Az igazi újdonság azonban - mint olvashatjuk a Telefonközpont blogban - a mobil internetezés, levelezés, adatforgalmazás területén jelentkezik: 1MB adat forgalmazása (le- és feltöltése) július elsejétől nem kerülhet többe, mint 259 Ft. A kalkulációk után a három hazai szolgáltató 247-258 forintos megabájtonkénti árat állapított meg (a legolcsóbb a Telenor, a legdrágább a Vodafone, míg a T-Mobile a középutas 251,9 forinttal). A másik újdonság, hogy az elszámolás kilobájtonként történik a korábbi 100 kilobájtos egységekkel szemben, s ez a rövid levelek letöltésénél jelentős megtakarítással jár.
Ez persze önmagában még nem jelenti, hogy kedvünkre internetezhetünk, egy-egy képben gazdag portál nyitóoldalának letöltése 2 MB (vagyis 500 forint) is lehet, de előbb vagy utóbb minden szolgáltató kénytelen lesz kitalálni azokat a netezésre valóban alkalmas kiegészítő csomagokat, amelyekkel a T-Mobile és a Vodafone már elő is rukkolt. Ilyen csomag a Vodafone-nál az Európai Napijegy szolgáltatás, ami napi 990 forint ellenében belföldi percdíjakat és 50 megabájtnyi roaming adatforgalmat biztosít. A T-Mobile pedig három roaming-opciót kínál ügyfeleinek a Travel&Surf csomagban.
A szolgáltatók roaming tarifái: Telenor, T-Mobile, Vodafone.
Kapcsolódó cikkek
- Júliustól változtak a roaming díjak, bevezették a telefonadót
- Júliustól a T-Mobile újabb roaming előnyöket kínál a külföldre utazóknak
- Telenor: díj és szolgáltatás módosítás a telefonadó bevezetése miatt
- Telenor: megkönnyített és kibővített részletre vásárlás
- Csökkenő roaming tarifák és egy különleges ajánlat a Vodafone-tól
- Te vagy szabadságon, nem az okostelefonod! - Európa Napijegy a Vodafone-nál
- A Tesco Mobile nem hárítja át a távközlési adót ügyfeleire
- Telefonadó - Vodafone: 8-10 milliárd forint pluszteher
- Távközlési adó - Megosztja a terheket a Vodafone az előfizetőkkel
- Véglegesen jóváhagyták az EU-ban az újabb roaming-díjcsökkentést
Hirek.com - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói
Tizenegyedik alkalommal díjazták Randstad Awarddal hazánk legnépszerűbb munkáltatóit. A magyar munkavállalók véleménye szerint idén a LEGO a legvonzóbb hazai munkáltató, a BT (British Telecommunications) lett a második, a harmadik helyen pedig a Mercedes-Benz végzett.
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
A CEU Határtalan Tudás előadássorozatán részt vett kiváló magyar tudósok előadásaiból tanulhatnak a középiskolások a CEU digitális oktatási platformján. Ürge-Vorsatz Diana, Barabási Albert-László, Spiró György, Pléh Csaba, Falus András, Csaba László, Bányai Éva. Csak néhány név azok közül, akik előadásait a középiskolai pedagógusok segítségül hívhatják a tanítás során a tananyag kiegészítéséhez.
Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője
A Continental technológiai vállalat a 2024-es Consumer Electronics Show-n mutatta be új kijelzőjét, az úgynevezett Crystal Center Display-t. A prémium kategóriás járművekbe gyártott terméket egy elegáns, keret nélküli, félig átlátszó kristályba ágyazták, mely megjelenésével teljesen új lehetőségeket nyújt a minimalista luxus integrálására.
A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH
A csevegőprogramok térhódításának folyamatát vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) legfrissebb kutatása. A hagyományos telekommunikációs eszközök folyamatos visszaszorulása évről évre megfigyelhető, és mára eljutottunk oda, hogy a „– Holnap hívlak. – Melyiken?” –párbeszéd már nem a vezetékes vagy mobiltelefonra vonatkozik, hanem valamelyik csevegőfelületre vagy alkalmazásra.
Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei
A közösségi média önértékelésre gyakorolt hatásával és a petfluencer jelenséggel foglalkozó témák nyerték az IAB Legjobb szakdolgozat versenyét.