A következő hetekben kiírhatják az e-recept megalapozásához szükséges pályázatokat
A következő hetekben kiírhatják az e-receptet megalapozó projektek pályázatait, így az elektronikus vényt jövőre már a gyakorlatban is ki lehet próbálni - mondta Surján György, a Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség-, és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) megbízott főigazgató-helyettese az MTI-nek.
A következő hónapokban dől el, hogy Magyarországon tudják-e hasznosítani az Észtországban kifejlesztett szoftvert, amely sokkal takarékosabb megoldás lenne, mintha a nulláról kellene kezdeni a munkát - hangsúlyozta Surján György. Az észt kolléga előadásából megismerhették az e-recept észtországi bevezetésének "gyermekbetegségeit" is, így például, hogy a hónap elején, ötödike körül nagy leterheltség keletkezett a rendszerben, mivel a nyugdíjasok ekkor kapták meg nyugdíjukat, s rögtön mentek a patikába kiváltani gyógyszereiket.
A főigazgató-helyettes úgy véli: technikai probléma bármikor felmerülhet, ezért a papíralapú gyógyszerfelírás lehetősége hosszú távon sem fog megszűnni. Az észteknek arra is van megoldásuk, ha esetleg a gyógyszertárban áramszünet lenne, s emiatt nem férnek hozzá az elektronikus adatbázishoz. Ebben az esetben a patikus telefonon felhív egy központot, ahol a beteg adatai alapján elmondják, hogy számára milyen gyógyszer adható ki.
Kérdéses az e-recept bevezetése kapcsán, hogy miként oldják meg, ha a beteg helyett valaki más váltja ki a gyógyszert. Észtországban ez úgy működik, ha valaki bemegy a gyógyszertárba, meg kell mondani a betegazonosítóját, továbbá saját magát is hitelesen azonosítania kell. Így mivel minden gyógyszerről rögzítik, hogy ki vette fel, megelőzik a visszaéléseket. Emellett viszont a beteg rendelkezhet úgy is, hogy csak ő, vagy az általa megnevezett emberek válthatják ki gyógyszereit - tette hozzá a főigazgató-helyettes.
Surján György elmondta, hogy az észt rendszerben nincs úgynevezett interakciós adtabázis, amely azt jelzi, hogy mely gyógyszereket lehet együtt adni, melyeket nem. Kiemelte: világszerte sok komplikációt, illetve halálesetet okoz a nem megfelelő gyógyszerelés, nagy részük ilyen interakciós probléma.
A GYEMSZI és az egészségügyi államtitkárság ezért egyetért abban, hogy az elektronikus vényíró rendszernek nem csupán az adatok kezelésében, hanem a hibás döntések kiszűrésében is segítenie kell - hangsúlyozta Surján György.
Kapcsolódó cikkek
- A nanotechnológia új orvostudományi lehetősége
- Sport és egészség Androiddal
- Facebookon a repülőtér: túl a tízezer like-on!
- Információs társadalom – Balog: az informatika segítheti Magyarország megújítását
- Információs társadalom - Kis Norbert: a felsőoktatásnak meg kell újulnia!
- A tabletekkel újra felfedezhetjük a tapintás élményét
- iPhone-nal az egészségért: innovatív egészségügyi mérőeszközök a T-Mobile-nál
- Fedélzeti internet az Air France és a KLM járatain
- Gördülő iroda – évente akár ötvenmillió utas internetezhet ingyen a vonatokon
- A magyarok többsége nem fizetne váltságdíjat elveszett internetes fotógyűjteményéért
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.