Százötvenhét százalékos eredménynövekedés a rEVOLUTION-nál
Terven felül, több mint 67 milliós üzemi eredménnyel zárta a 2011-es évet a rEVOLUTION Software Kft. A kiemelkedő eredmény elsősorban a saját fejlesztésű, mikro- és kisvállalatok részére készült termékek jó szereplésének köszönhető.
A vállalat a 2011-es üzleti évet 453 millió forintos árbevétellel zárta a megelőző évi 681 millió Ft után, ugyanakkor üzemi eredménye a 2010-es 58 millióval szemben 67 millió forintra nőtt. Az árbevétel-csökkenés és az ennek ellenére megvalósított nyereségnövekedés fő oka, hogy a korábbi év eredményét egy nagy, ámde alacsony nyereségtartalmú projekt befolyásolta, míg 2011-ben a nagyobb nyereségtartalmú saját termékek, és a meglévő ügyfeleknek értékesített kiegészítő szolgáltatások teljesítettek jól.
A 2011-es nyereség túlnyomó részét két saját termék, az Iroda ++ valamint a rEvol Express sikerességének köszönheti a cég. A saját fejlesztésű, közel 20 éves múltra visszatekintő, kiforrott Iroda++ integrált ügyviteli rendszer (IPP) elsősorban a kis- és középvállalatok megoldása. A 2009 végén megjelent, nemzetközi szabványok alapján fejlesztett, de a speciális magyar igényeknek a nemzetközi rendszereknél sokkal jobban megfelelő, SQL alapú Iroda++ 2010 verzió révén a rendszer költséghatékony megoldást kínál azoknak a cégeknek, akik viszonylag standard ügyviteli folyamatokkal rendelkeznek.
Az Iroda ++ üzletág nettó árbevétele 20%-kal, míg üzemi eredménye 62%-kal nőtt, ezzel több, mint felét adva a cég teljes üzemi eredményének. A termék sikerét a kiemelkedően magas ügyfél-elégedettség is jelzi (10-es skálán az általános elégedettségi pontszám 8,52; az ügyfelek 86%-a adott 8-as, 9-es vagy 10-es értékelést). A termék sikerét vélhetően az is támogatta, hogy a válság következtében sok ügyfél fordult a drágább nemzetközi megoldásoktól a kedvezőbb árú, de hasonló tudású, ráadásul sokszor kézhez állóbb magyar fejlesztésű szoftverek felé.
A szintén saját fejlesztésű kisvállalati rEVOL Express 2011 végén több mint 20.000 egyéni vállalkozónál, mikro- vagy kisvállalatnál látott el számlázási és ügyviteli feladatokat; nettó árbevétele – a megváltozott piaci környezet ellenére is – 5%-kal növekedett a 2011-es év során, míg üzemi eredménye szinten maradt, ezzel a vállalat nyereségének közel harmadát biztosítva.
A közép- és nagyvállalatok számára a rEVOLUTION a Microsoft Dynamics NAV-ra, a világ legnagyobb darabszámban értékesített ERP rendszerére, és a saját fejlesztésű RevNAV kiegészítésre alapozva kínál megoldásokat. Egyes speciális iparágakra – többek között az agrárkereskedelemre és a termelő cégekre – pedig külön iparági fejlesztéseket készít. Bár a válság hatását az ERP üzletág érezte meg a leginkább, ezen az üzletágon létszámnövekedés következett be. Mindez az Új Széchenyi Terv keretében elnyert kutatás-fejlesztési támogatással megvalósuló projektnek köszönhető, amely a 2011-es évben indult. Ennek keretében a rEVOLUTION egy olyan dokumentum- és munkafolyamat-kezelésre szolgáló platformrendszert fejleszt, amely úttörő technológiája és egyedülálló koncepciója révén a 2013 utáni években komolyabb bevételt eredményezhet.
A 2012-es évre vonatkozóan a rEVOLUTION várakozásai alapvetően hasonlóak a tavalyi évhez, azaz mérsékeltek, de pozitívak.
ERP KATEGÓRIA TOVÁBBI PROGRAMJAI
KKV ERP rendszerrel rukkolt elő az XAPT
Kimondottan a kis- és középvállalatokra szabott vállalatirányítási rendszerrel, a deep.erp-vel bővítette palettáját az XAPT annak érdekében, hogy tovább erősítse magyarországi jelenlétét.
„Változás paralízissel” küzdenek a vezető ERP rendszerek
Unit4, a szolgáltatás-orientált vállalatok számára kínált üzleti alkalmazások piacának gyorsan növekvő piacvezetője ma közzétette az Eval-Source (www.eval-source.com) stratégiai technológiai tanácsadó cég által végzett kutatást, bizonyítva, hogy a Unit4 az egyetlen a Top5 vezető ERP rendszer közül, amely lehetővé teszi az üzleti felhasználók számára a rendszer olyan szintű adaptálását, hogy az hűen tükrözze a változó üzleti körülményeket.
A Unit4 elérhetővé tette a Unit4 Financialst
A Unit4, a szolgáltatás-orientált vállalatok számára kínált üzleti alkalmazások piacának gyorsan növekvő vállalkozása, március végén bejelentette iparágvezető pénzügyi megoldásának legújabb verzióját, a korábban Coda néven ismert Unit4 Financials-t.
2014-es XAPT eredmények
A Microsoft legnagyobb hazai Dynamics-partnere 18 százalékkal növelte magyarországi tevékenységéből származó árbevételét 2014-ben. A szolgáltatások területe ennél is nagyobb mértékben, 30 százalékkal bővült. A magyar növekedés továbbra is kiemelt figyelmet élvez az üzleti stratégiában.
Rekordmértékű SaaS bevétel emelkedés a UNIT4-nál
2014-ben rekord nagyságú növekedést érve el tovább nőtt a UNIT4 piaci részesedése. A cég globális stratégiai törekvései között elsődleges szerepet kap a termékfejlesztés felgyorsítása és az ügyfélszolgálat magas szintre emelése.
Auditált közműszolgáltatói számlázási rendszerek
Az R&R Software FusionR Utility közműszolgáltatói rendszere elősegítette a törvényi előírás teljesítését.
Az IFS globális felhőalapú megoldást indít Microsoft Azure platformon
Az IFS globális ERP megoldásszállító bejelentette az IFS Applications Microsoft Azure felhőben való elérhetőségét. Az új szolgáltatás csökkenti a hardverszükségletet, költséghatékony, gyors, biztonságos módot nyújt az IFS Applications előnyeinek kihasználásához.
Az IFS útjára indította az IFS-in-a-Box terméket
Az IFS globális ERP megoldásszállító az Oracle partnerhálózatának (Oracle PartnerNetwork, OPN) platina szintű tagja 2014. szeptember 29-én bejelentette az IFS-in-a-Box terméket. Az ügyfeleknek így kevesebb gonddal és erőforrás befektetéssel jár az IFS Applications kezdeti telepítése, hiszen Oracle Database Appliance termékre előtelepítve is hozzájuthatnak ahhoz.
Megkétszerezi a UNIT4 innovációs erőforrásait
A változáskövető üzleti szoftvereket szállító UNIT4 bejelentette, hogy cloud bevételei az idei év első felében 40%-kal meghaladták az - egyébként ugyancsak növekvő – licensz árbevételeit. A lendületes növekedés támogatása érdekében a UNIT4 jelentősen megnöveli az innovációra fordítható kapacitásait azáltal, hogy megkétszerezi az Agresso ERP platform K+F erőforrásait.
A cloud egy darwini mutáció: csak a legrátermettebbek maradhatnak fenn
A cloud a számítástechnika jövője. Ha egy üzleti szoftverszállítónak nincs cloud stratégiája, akkor a saját fennmaradását kockáztatja.
Legnépszerűbb programok
Szoftver híreink
Utazási konferencia az Angyalok városában
A dinamizmust tükrözte az idei utazási világkiállítás, az IPW2024, és ezt sugározza a helyszín is: Los Angeles, Kalifornia.
Letöltés varázsló
Letöltés varázsló
Megjelent a letöltés.com Letöltés Varázslója melynek segítségvel könnyen összeállíthat kedvenc programjaiból egy installáló programot, így pár kattintással telepítheti alap programjait a windowsra.
LETÖLTÉS BLOG
- BKK FUTÁR app Android, iOS és Windows Phone platformra is
- Górcső alatt a G Data mobil megoldása
- Egy program minden eszközre – Kaspersky Internet Security Multi-Device 2015
- Ubiquitous Player – A multifunkciós multimédiás
- Hogyan frissít böngészőt a magyar
- Web2-es böngésző - Flock 3
- iTunes klón vagy kihívó - DoubleTwist
- Megújult a Letöltés.com, már varázsolni is tud
- Instant útifilm képekből - TripWow
- Telepíthető műsorújság - zzEPG