Lemaradtál a tavaszi Kódpárbajról? Itt a Kódpárbaj 4!
A Microsoft Magyarország és az evosoft Hungary Kft. negyedik alkalommal hirdeti meg a Kódpárbaj AntMe! programozási versenyt. Jelentkezni október 17-én 8:00 óráig lehet a vetélkedő hivatalos honlapján. A feladat érdekes, a fődíj pedig csábító, a győztes ugyanis egy Windows Phone 7 Mango telefont vihet haza az eredményhirdetés után. Aki szeretné legyőzni az előző nyertes Skynetet, most megteheti!
A versenyzőknek a májusban megrendezett Kódpárbaj 3-hoz hasonlóan most is egy képzeletbeli mezőn élő hangyaboly tagjainak viselkedését kell leprogramozniuk. A hangyák élelemgyűjtéssel, valamint bogarak és rivális hangyabolyok tagjainak legyőzésével gyűjthetnek pontokat. A játékot várhatóan több fordulóban rendezik meg, melyek legjobbjai egy „bajnokok ligája" jellegű döntőben mérhetik össze képességeiket. Az előző versenyt idén májusban a Skynet nevű csapat nyerte meg, így nem volt kérdés, hogy a mostani verseny fő kihívása a „Skynet uralmának” megdöntése.
A játékkal a Microsoft Magyarország és az evosoft Hungary Kft. célja a szórakoztatás mellett az, hogy minél több jelenlegi, vagy potenciális fejlesztővel ismertessék és szerettessék meg a C# programnyelvet és a Visual Studio fejlesztési környezetet. A játékosok számára ezért a szervezők a játékot bemutató részletes tananyag mellett egy előre definiált „sablon-hangyabolyt”, teljes szimulációs környezetet és C# tankönyvet is biztosítanak. Ezek segítségével már minimális programozási ismeretekkel is létrehozhatók tökéletesen működő hangya-kolóniák, így a versenyzők a szoftveres nehézségek leküzdése helyett a legjobb stratégiák, és az azokat megvalósító algoritmusok kidolgozására összpontosíthatják energiáikat.
Nevezési határidő: 2011. október 17., hétfő, 8:00 óra
A verseny indulása: 2011. október 18., kedd, 19:00 óra
A győztes díja: egy Windows Phone 7 Mango telefonkészülék
A verseny napján az érdeklődők élő adásban követhetik a beküldött hangyabolyok harcát bemutató online közvetítést a Microsoft fejlesztői honlapján, a devportal.hu/tv oldalon. A konkrét feladat, a teendők, az AntMe! csomag letöltési címe, és minden további részlet elérhető a verseny hivatalos weblapján.
Kapcsolódó cikkek
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Megvannak a jövő honlapépítői, honlaptervezői és informatikai újságírói!
- Egyedi ötletekre fókuszál a WTW – 24 órás programozói verseny
- Microsoft automatikus problémamegoldó portálja magyarul
- Befejeződött a diákfejlesztők legnagyobb IT-versenye
- Imagine Cup: A golyóbis legnagyobb technológiai diákversenyének világdöntője Varsóban
- Új típusú webfejlesztői versenyre toboroz a Microsoft
- Október 31.: a Windows 7 magyarországi bemutatója
- Tovább növeli piaci részesedését a Microsoft
Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják
Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.
Megalkották az első magyar AI alapú éttermi asszisztenst
A koronavírus-járvány okozta elszigetelődés adta az inspirációt egy kis baráti társaság számára, hogy olyan közösségi applikációt fejlesszen, ami megkönnyíti az információszerzést, a tájékozódást, miközben a vendéglátóhelyek kiszolgáltatott helyzetét is orvosolni tudja. A kis közösségi alkalmazás bár népszerűvé vált, de a várt áttörést nem érte el, ezért a csapat egy inkubációs programban kapott segítséget felhasználva fejlesztette ki a jelenlegi formában elérhető rendszert.
Jön a MI Expo! Kiderül, hogyan formálja át az iparágakat az AI
Vajon lesz értéke az emberi munkának az AI-korszakban? Milyen munkaerőt tud kiváltani az AI már 2024-ben? Hogyan változtatja meg a munkaköröket a technológiai forradalom? Ilyen és efféle kérdéseket fognak körbejárni a MI Expo előadói június 11-én a Lurdy Házban. A rendezvény célja, hogy betekintést engedjen a kkv-k számára az iparágukat érintő legfontosabb változásokba.