Százéves az IBM, a számítástechnika úttörője és óriása
Közel 200 milliárd dolláros (38 ezer milliárd forint) piaci tőkeértékével az Apple mögött marad, de továbbra is a technológiai értékek csúcstartója fej-fej mellett a Microsofttal, bár régebb óta van a piacon, mint a redmondi vállalatóriás.
Thomas Misa, a Minnesotai Egyetem technológiatörténeti tanára azzal magyarázza a cég hosszú fennállását, hogy szükségleteiket és kívánságaikat figyelembe véve volt képes az információkezelést a felhasználók kezébe adni.
Ezt tették az 1930-as években is a lyukkártyák írására alkalmas kártyalyukasztó gépekkel, akárcsak 1993 után az informatikai szolgáltatásokkal - mondta a professzor.
Még ha őseinek" a gyökerei a XIX. századra nyúlnak is vissza, az IBM 1911-et tartja születési évének. Ekkor egyesült három vállalat: az egyik az óragyártásra, a másik a mérleggyártásra, a harmadik pedig az amerikai népszámlálás szervezőinek szánt számítási segédeszközökre szakosodott.
Három évvel később az akkor még CTR néven működő vállalat Thomas Watsont alkalmazta vezérigazgatónak, aki egészen 1956-ig töltött be ezt a posztot, majd fiának adta át a gyeplőt. Idősebb és fiatalabb Thomas Watson dolgozta ki azt a kultúrát, amelyet 1924 óta International Business Machine-nek, rövidítéssel IBM-nek neveznek.
A céget sokáig csúfolták alkalmazottai konformizmusa miatt, de ez nem gátolta abban, hogy élen járjon az innovációban, annyira, hogy az IBM lett az a vállalat, amelynek a legtöbb amerikai szabadalma van. Öt alkalmazottja ráadásul fizikai Nobel-díjat is kapott.
A cég annak köszönhette a fejlődését, hogy szeretett mindent egy lapra feltenni - vélte Dag Spicer, a kaliforniai Mountain Viewban működő Számítógép-történelmi Múzeum kurátora.
A világgazdasági válság idején Thomas Watson még akkor is folytatta a gépek gyártását, amikor nem volt piacuk - mesélte Spicer. Amikor 1935-ben Franklin Roosevelt létrehozta a nyugdíjfolyósító intézetet, az IBM volt az egyetlen cég, amelynek több millió dosszié naprakész kezelésére alkalmas gépe volt, így egyeduralomra tett szert a lyukkártyák területén.
1964-ben ifjabb Tom Watson 5 milliárd dollárt (948 milliárd forintot) azaz gyakorlatilag a cég teljes vagyonát feltette a System/360 rendszerre, ami lényegében egy új központi számítógépmodell volt, amely révén azonnal korszerűtlenné vált minden korábbi IBM termék, viszont egy adott számítógépcsaládon belül biztosította a szoftverek kompatibilitását - tette hozzá a kurátor.
"A System/360 volt minden idők legnagyobb sikere a központi számítógépek terén, és bevéste az IBM kék betűit az emberek képzeletébe" - hangoztatta Spicer.
A személyi számítógépekre az IBM késve tért át, az Apple után, és a nyolcvanas években közel járt a véghez. Elveszítette az irányítást, piacra dobott ugyan személyi számítógépeket, de kevés marketingmunkával - emlékezett vissza a kurátor.
A megváltás az IBM számára Lou Gerstner vezetése alatt 1993-ban kezdődött meg a vállalat újradefiniálásával. Ezt a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Samuel Palmisano is folytatta, aki nem habozott a személyiszámítógép-gyártást 2005-ben eladni a kínai Lenovo cégnek.
A konzorcium forgalmát (2010-ben 29 milliárd dollár, azaz 5500 milliárd forint) jelenleg a nagy központi számítógépek, a tárolóközpontok és a szolgáltatások területén éri el, ugyanakkor nagy figyelmet fordít az olyan presztízsvállalkozásokra, mint a Big Blue sakkbajnok számítógép vagy az idei Jeopardy vetélkedő nyertese, a Watson számítógép.
Kapcsolódó cikkek
- Új munkahelyekkel bővült az IBM székesfehérvári szolgáltató központja
- Az innováció évszázada: centenáriumát ünnepli az IBM
- DOStalgia a Közlekedési Múzeumban
- 100 éves az IBM - Magyarországon a 75. születésnapját ünnepli
- A vártnál jobb eredmények az IBM-nél
- A várakozások alatt maradt az IBM, de nőtt a profit
- Az InfoPrint Solutions a Ricoh Csoport teljes jogú leányvállalata lett
- Az IBM 2015-re megduplázza részvényarányos eredményét
- Az SPSS felvásárlását értékelte előzetesen az IBM
- IBM: a vártnál magasabb negyedéves profit
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.