Népszámlálás - a KSH mintegy 10 százalékos internetes válaszadásra számít
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) arra számít, hogy az állampolgárok legalább 10 százaléka interneten szolgáltat majd adatot az idei, október 1-31. között tartandó népszámláláson - közölte Németh Zsolt, a KSH elnökhelyettese hétfőn az MTI-vel.
Németh Zsolt megjegyezte: idén lesz először lehetőségük a magyarországi lakosoknak arra, hogy interneten szolgáltassanak adatot. Mint mondta, ő maga 20 százalékos internetes részvétellel lenne elégedett, tekintve, hogy Bulgáriában 40, Lettországban és Litvániában pedig hozzávetőleg 30 százalékos volt a világhálón kitöltött adatlapok aránya.
Beszélt arról is, hogy az internetes kitöltésre október 1-16. között lesz lehetőség, az erre szolgáló portált pedig most fejlesztik. A honlapra kóddal lehet majd belépni, amelyet a számlálóbiztosok visznek ki szeptember 30-ig mindenkinek az állandó lakcímére. Ez lesz egyúttal a számlálóbiztosok "terepbejárása" - tette hozzá.
Október 17-től a számlálóbiztosok azokhoz mennek el személyesen, akik nem töltötték ki az adatlapokat interneten. A papíralapú adatszolgáltatás kétféle lesz, egyrészt lehet majd kikérdezéses módon nyilatkozni, illetve lesz lehetőség az önkitöltésre is.
A KSH elnökhelyettese kiemelte: idén a 2001-es népszámlálással ellentétben újra szerepel majd a kérdőíveken az adatszolgáltató lakcíme; ezzel az adatvédelmi biztos hivatala is egyetért - tette hozzá.
A kérdőívek, hasonlóan a tíz évvel ezelőttihez, alapvetően két részre oszlanak: a lakásokra és a személyi adatokra kérdező egységekre. A lakásokra vonatkozóan válaszolni kell egyebek mellett a lakcím esetleges pontosítására, az épülettípusra, az építés évére, a lakás falazatának anyagára, a lakástulajdonlás formájára, a lakás területére és a helyiségek számára vonatkozó kérdésekre, valamint meg kell jelölni a fűtés módját, energiaforrását, a szennyvízelvezetés módját, illetve például azt is, hogy van-e meleg víz a lakhelyen - mondta.
A személyi kérdőíven a születési hely és időpont megjelölésén kívül ki kell tölteni azt is, hogy élt-e életvitelszerűen Magyarországon kívül a válaszadó, van-e házastársa, illetve élettársa, milyen iskolázottsággal rendelkezik, ha esetleg több diplomája van, azokat mikor szerezte, és milyen nyelven beszél. Munkahelyével kapcsolatban pontosan le kell írni, milyen jellegű munkát végez, mi a foglalkozása, és ha történetesen munkanélküli, keres-e munkát. Meg kell határoznia azt is, milyen közlekedési eszközzel jár munkába, és mennyi idő alatt ér oda a lakhelyéről.
A személyi kérdőív egy részén olyan kérdések szerepelnek, amelyekre fakultatív a válaszadás. Ilyenek a nemzetiségi hovatartozásra, anyanyelvre, baráti közösségben használt nyelvre és vallási felekezetre vonatkozó kérdések. Ezenkívül arra sem kötelező válaszolni, hogy mely tartós betegségben vagy fogyatékosságban szenved az állampolgár, és hogy ennek esetleges megléte akadályozza-e őt valamilyen tevékenységben - közölte.
Arról is beszélt, hogy Magyarországon a népszámlálást törvény írja elő, az állampolgároknak pedig kötelező kitölteniük a kérdőíveket. A számlálóbiztosok a teljes körű, legfrissebb címállomány alapján járják majd a településeket. Mintegy 37 ezer számlálóbiztost alkalmazna, a természetes fluktuációt is beleszámítva számuk elérheti a 40 ezret. Az önkormányzatok és megyei kormányhivatalok alkalmazottait is beleszámítva pedig összességében mintegy 50 ezren dolgoznak majd az idei népszámláláson.
Előreláthatóan 2012 első hónapjaiban lesznek előzetes adatok a népszámlálásról, és jövő év végére kerül majd valamennyi adat adatbázisba. A KSH népszámlálási kiadványához CD-t illetve DVD-t mellékelnek, illetve az interneten is meg lehet majd tekinteni az ehhez kapcsolódó táblázatokat.
A KSH elnökhelyettese elmondta, mintegy 50 millió oldalnyi adatot kell rendezniük, ez magyarázza a feldolgozás első hallásra talán hosszú idejét.
Kapcsolódó cikkek
- Elkészült a népszámlás végleges kérdőíve
- KSH: tovább nőtt a mobilosok, csökkent a vezetékesek száma
- KSH: lassuló ütemben bővül az internet elterjedtsége
- KSH: 112 ezerrel csökkent a mobiltelefon-előfizetések száma
- A KSH korszerűsíti elektronikus adatgyűjtési rendszerét
- KSH: 12,2 millióra nőtt tavaly a mobiltelefon-előfizetések száma
- 2008. II. negyedév: 11,5 millió mobiltelefon-előfizető
- Első negyedév: 11,2 millió mobil-előfizető
- A mobil-előfizetések száma elérte a 10,5 milliót
- Távközlés, internet - folytatódó hazai trendek a II. negyedévben
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
Kreditbeszámítással érkezhetnek az Audi Hungaria Iskolaközpont tanulói a Széchenyi-egyetemre
Együttműködési megállapodást kötött a győri Széchenyi István Egyetem az Audi Hungaria Iskolaközponttal május 8-án. Ennek értelmében az iskola duális szakképzésének tanulói az egyetem gazdálkodás és menedzsment, valamint kereskedelem és marketing alapszakán élhetnek a kreditbeszámítás lehetőségével, ami a tanulmányi idő jelentős lerövidülését is jelentheti.