Kiemelt helye van Magyarországnak a Samsung világában
A Samsung világában kitüntetett helye van Magyarországnak, a dél-koreai cég itt nyitotta meg több mint húsz évvel ezelőtt az első európai gyárát, s azóta a kezdeti 10 millió dollárról 4,3 milliárd dollárra növelte itteni bevételét - mondta Seok Pil Kim (Szeok Pil Kim), a Samsung Electronics európai elnöke a Samsung Forum 2011 budapesti rendezvényének hétfői megnyitóján.
A Samsung Európai Regionális Konferenciája a dél-koreai cég legnagyobb high-tech rendezvénye Európában, amelyen a legújabb fejlesztéseket mutatja be.
Az egyhetes rendezvény megnyitóján részt vevő Schmitt Pál köztársasági elnök beszédében elmondta: öröm, hogy az igényességéről híres Samsung az elmúlt két évtized során jelentős beruházásokat hajtott végre Magyarországon, s több kulcsfontosságú gyártást telepített ide.
Aláhúzta, a gödi, a jászfényszarui és a szigetszentmiklósi egység több ezer magyar embernek ad hasznos, modern körülmények között végezhető, értelmes munkát.
Elmondta: a világ egyik legnagyobb vállalatbirodalmának jelenléte növeli a magyar gazdaság erejét, s példát mutat más befektetőknek is.
A köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjaként elismerését és köszönetét fejezte ki a Samsung nemzetközi szinten mutatott társadalmi felelősségvállalásért, s azért, hogy a nemzetközi és a magyar olimpiai mozgalom kiemelt támogatója.
Kapcsolódó cikkek
- Szlovákiában bővít a Samsung
- A Samsung is rekordnyereséget ért el
- A Samsung Electronics élén visszatér cégéhez az adócsaló Lee Kun-hee
- Tíz százalékos részt akar a Samsung a hordozható gépek piacán
- Fizetésképtelen a Qimonda, bajban az Infineon, veszteséges a Samsung
- 44 százalékkal csökkent a Samsung profitja
- A Samsung visszavonta a SanDisk megvételére tett ajánlatát
- Kikosarazta a Samsungot a SanDisk
- A Samsung megvenné a SanDisket
- Három év felfüggesztettet kapott a Samsung exelnök
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.