IPv6 "olvasópróba" júniusban
A Microsoft azonnal reagált a tegnapi bejelentésre, miszerint hivatalosan kiosztották az utolsó IPv4 címeket, és bejelentette, hogy június 8-án egy napig IPv6 kapcsolatban is elérhető lesz a Bing kereső rendszere. Erre a napra a Google, a Yahoo, a Facebook és más netnagyhatalmak is készülnek IPv6-os demonstrációkra, ami persze nem jelenti azt, hogy június 9-étől átállt volna a világ a szélesebb címtartományra.
A Microsoft gyors reagálása arról szól, hogy június 8-án a Bing.com számára elérhetővé teszik az IPv6 kapcsolatot egy mindössze egynapos teszt erejéig, legalábbis ezt jelentette be Kevin Boske, programmenedzser. Az IPv6 kapcsolattal rendelkező felhasználók számára automatikusan elérhető lesz az új szolgáltatás.
A váltás minden internethez csatlakozó eszköz tekintetében bonyolult.
Néhány szolgáltató, mint például a Facebook vagy a Google már most elérhető IPv6 módban is, általában egy specifikus domain néven, például ipv6.google.com.. Az IPv6 Napon a fő doimain nevek is elérhetők lesznek IPv6-on keresztül.
A legtöbb felhasználó számára nem jelent majd gondot az átállás, az IPv4 címmel rendelkezők az IPv4 formátumú verziót láthatják majd, az IPv6-tal rendelkezők pedig az ilyen alapú tartalmakat, de néhány IPv6 felhasználó számára bizonyos oldalak lehet, hogy nem lesznek elérhetők. Ezen problémák kiküszöbölését hivatott segíteni a Bing tesztnapja is.
A Microsoft új programcsomagja is a váltásra készült? Windows XP Service Pack1 képes kezelni az IPv6-ot.
"A Microsoft a kulisszák mögött már évek óta készül az új generációs Internet Protokollra történő zökkenőmentes átállásra. A teljes átállás évekig is eltarthat, de az emberek többsége - remélhetőleg - ezt észre sem veszi" – mondta Boske.
Kapcsolódó cikkek
- Microsoft Windows 8 “Consumer Preview” verzió
- Ingyen fejlesztőeszközök a Microsofttól az egri főiskola informatikus hallgatóinak
- Február 29-én indul a Windows 8 publikus béta tesztje
- Kinect Star Wars: Tanuld meg irányítani az Erőt!
- A T-Mobile-nál mától kapható a Nokia Lumia 800 és Lumia 710
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Elérhető a Microsoft System Center 2012 kiadás előtti verziója
- Ingyenes Windows Phone szakkönyv a Microsofttól
- Erősödő ellensúly az MS Office-szal szemben
- Microsoft dokumentum-megosztás iPhone-ra és Windows Phone-ra
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.