Google-Bing: meddig folytatódik a PR-párbaj?
Nem olyan régen (január 19-én) jelent meg Benjamin Edelman és Benjamin Lockwood tanulmánya, amelyben összehasonlították a Google, a Bing, az Ask, az AOL és a Yahoo keresőit, és azt hozták ki, hogy a legkevésbé "elfogult" a Bing, a másik négy (de különösen a Google) bizonyos találatoknál jobban preferálja a cég saját szolgáltatásait, mint másokat. Erre a első Google-válasz az volt, hogy Edelman a Microsoft fizetett tanácsadója, majd tegnap nyilvánosságra kerültek azok a vizsgálatok, amelyek szerint a Bing a találati revelanciát a Google segítségével javítja. Ez utóbbinál kisebb nemzetközi visszhangja volt annak a kutatásnak, amely január 26-án azt közölte, hogy a Google találati oldala nézettebb (mármint, hogy többet időzik rajta a szemünk), mind a Bingé... Most ezt a kutatást ismertetjük, de kíváncsian várjuk: vajon milyen kulisszatitkokat teregetnek ki még egymásról a játékosok?
A User Centric ezzel a tanulmánnyal egy 2009 júniusi hasonló tartalmú kutatást frissített, ahol még a Bing győzött, a Bing oldalán a résztvevők 42%-a nézte a szponzorált oldal linkjet míg Google-ön mindössze 25%. Az akkori eredményhez a Google tábora persze mindjárt hozzáfűzte, hogy egy viszonylag új oldalon persze, hogy többet időzik a tekintet, a kísérleti alanyok nyilván tájékozódni akartak, hogy mi hol van, hisz előtte azt alig látták, ellentétben a Google-lel...
Kapcsolódó cikkek
- Picasa 3.9.0 Build 135.86
- Az ókori világ földrajzát segít megismerni a Google új projektje
- Az Európai Bizottság jóváhagyta a Motorola Mobility Google általi felvásárlását
- Chrome böngésző: androidos kütyükre is
- Búcsút int a menü gombnak a Google
- Körbejárni Stonehenge-t a Google segítségével
- Már mindenki számára elérhető a Google+
- A Google teszteli az új találati oldalt
- A Google a tartalom-lufiknak tekintett content-farmok rovására módosított kereső-algoritmusán
- Folytatódik a PR-háború a Bing és a Google között...
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.