Ismét az Apple-vezér egészségi állapota miatt aggódik a tőzsde

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 18. 08:42

Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója megromlott egészségi állapota miatt szabadságra megy. Ezt maga Jobs közölte, a cég alkalmazottjaihoz hétfőn eljuttatott levélben.

A bejelentés hatására az informatika cég részvényei 7 százalékot estek. Az Apple, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóelektronikai és komputercége a tervek szerint kedden, piaczárás után teszi közzé negyedéves eredményeit. Az amerikai és a világpiacot a legutóbb az érintőképernyős iPhone-okkal, iPadokkal és a táblakomputerekkel forradalmasító Apple rajongói attól tartanak, hogy a cég dizájnvezérelt termékei kevésbé lesznek innovatívak Jobs háttérbe szorulása esetén.

 Jobs egészségi állapota 2003 óta kelt aggodalmat, amikor hasnyálmirigy-rákot állapítottak meg nála. A műtét és alternatív gyógykezelés után visszatért a cég irányításához.

 A hogylétével kapcsolatos találgatások 2008-ban erősödtek fel ismét, amikor jelentősen lefogyott. 2009 januárjában Jobs a "hormonháztartási egyensúly hiányával" magyarázta a súlyvesztést, majd féléves betegszabadságra távozott, amely alatt májátültetésen esett át.

 2009 júniusában vette fel ismét a munkát a kaliforniai Cupertinóban, ahol 1976-ban Steve Wozniakkal és Ronald Wayne-nel egy garázsban összebarkácsolta az első Apple számítógépet. "Kérésemre az igazgatótanács egészségügyi szabadságot adott nekem, így az egészségemre összpontosíthatok" - hangzott a levél. Jobsot távollétében Tom Cook helyettesíti. "Szeretem az Apple-t és remélem, hogy amilyen hamar csak tudok, visszatérek" - írta az informatikai cég alapító vezérigazgatója.

Kulcsszavak: Apple CIO +céginfo

Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36