Holnap kezdődik a show!
A világ legrangosabb műszaki-informatikai szakkiállítására, a január 6-án kezdődő fogyasztói elektronikai show-ra (CES) idén mintegy 120 ezer regisztrált résztvevőt várnak, ezek szép számmal vonultatnak majd fel iPAD utánzatokat is, miközben a hordozható számítógépek piacát megrengető Apple a szokásához híven most sem jelenik meg. Tara Dunion, a CES egyik szervezője elmondta, hogy eddig mintegy 40 új táblagéppel találkozott, a számításai szerint a kiállításon akár nyolcvan új típus is megjelenhet. A legnagyobb kihívók között szerepel a dél-koreai Samsung, valamint az amerikai Hewlett-Packard és a Dell informatikai óriások.
A sok új tablet mindezzel együtt nem tudja megrengetni az Apple elsőségét. A Goldman Sachs amerikai befektetési bank idén mintegy 37,2 millió iPad értékesítésére számít, miközben a Gartner előrejelzései szerint a teljes táblagéppiac 2011-ben összesen 55 millió darabos eladása számíthat.
A tavalyi CES-en a háromdimenziós televíziózás volt a legnagyobb sláger, azonban a viszonylag drága készülékek és a térhatású műsorok hiánya miatt az eladási adatok egyelőre még nem igazolták a vásárlók érdeklődését. A gyártók ezért most továbbléptek, és a televíziók internetes kapcsolatára is nagyobb figyelmet fordítanak. A jövő tévéje tudásban állítólag olyan lesz, mint egy mai okostelefon.
A kiállításon a széles sávú mobilhálózatok legújabb fejlesztését, a negyedikgenerációs (4G) mobilkommunikációt is megcsodálhatják az érdeklődők. Az első kísérleti hálózatot az Egyesült Államokban decemberben helyezték üzembe.
A technológiával mindkét irányban nagyságrendekkel gyorsabb, azaz a legkevesebb 100 megabit/másodperces sebességet biztosító kapcsolatot telefonok híján még csak laptopokhoz illeszthető USB-s modemeken tudják demonstrálni.
Kapcsolódó cikkek
- iPad 2 8GB – Pénztárcakímélő Apple tablet?
- Megjelent az első 4G/LTE képes táblagép a T-Mobile kínálatában
- Az Apple az egész Galaxy-család betiltására törekszik
- Az Apple betiltatta a Samsung Galaxy Tab 10.1 forgalmazását Európában
- A Samsung is beperelte az Apple-t
- Az Apple bíróságon akarja megállítani az iPad, iPhone másolását
- Dupla vagy semmi?
- Az iPad megeszi a Machintost reggelire?
- Csavarcsere a bütykölni vágyó iPhone-használók ellen
- Túl a tízmilliárdon
hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
Először szerzett aranyérmet magyar csapat a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián
Az idén Szíria által rendezett Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpia (IIOT) világversenyt a miskolci Földes Ferenc Gimnázium diákjai nyerték meg a tíz résztvevő csapat közül. A világverseny előkészületeihez is jelentősen hozzájárult Magyarország, hiszen az idei versenyre kiválasztott feladatok kétharmadát magyarok állították össze.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.