Műegyetemisták kísérleti filmjének sikere Hollywoodban
Magyar rövidfilmet is vetítenek december közepén a 2010-es Hollywood Reel Independent Film Festivalon. Több ezer film közül 30-at választottak be a fesztivál fő programjába, közöttük a Kardos Sándor rendezte „METAMORPHOSIS: Immersive Kafka” című alkotást. A magyar kísérleti film a rövidfilm kategóriában első díjat kapott.
A forgatás még 2007 végén kezdődött egy „gömbkamera” segítségével, amit egy távvezérelt minirobotra szereltek. A Franz Kafka Átváltozás című elbeszéléséből készült film moziváltozata 2009-ben jelent meg, majd 2010 nyarán a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Virtuális Valóság Tudásközpontja elkészítette annak 360 fokos, interaktív DVD-verzióját. Ez utóbbi segítségével a nézők úgy érzik, mintha valójában a történet helyszínén tartózkodnának, és – az interakció révén – követhetik az egyes szereplőket, vagy rájuk „kattintva” további információt is megtudhatnak róluk. A 2010-es változat, amely Máthé Dorottya, a film New York-i producere szerint elsősorban amerikai kiadásra készült, számos más technikai és tartalmi újítást is magában foglal. A zsűri ezt a változatot érdemesítette arra, hogy díjat nyerjen a hollywoodi seregszemlén. A díjkiosztó és közönségbemutató december 16-án, a filmhez jól illeszkedő stílusú, még a harmincas években épült patináns art-deco moziteremben lesz.
„Ez az első, és tudomásunk szerint az egyetlen olyan film, amely teljes 360 fokos interakciót nyújt a nézőnek. A mozikban ma már speciális szemüvegek segítségével, 3D-ben is láthatjuk a filmeket. Ám az interneten keresztül – ezen túlmenően – mód nyílik a teljes interakcióra is, például arra, hogy körülnézzünk, vagy ránagyítsunk egy-egy részletre. Az Átváltozásban, miközben maximálisan tiszteletben tartjuk az alkotók művészi szándékát, megengedjük a nézőknek, hogy mintegy „belépjenek” a filmbe, és másképp is megélhessék azt. A film tehát egyszerre létezik a mozivásznon, az interneten és kiállításokon, művészeti installáció formájában. Minden alkalommal kicsit más, ám mégis ugyanaz” – tájékoztat Dr. Takács Barnabás, a BME kutatója.
A kísérleti interaktív rövidfilm autentikus adaptációja Kafka híres novellájának, amelyben Gregor Samsa egyik reggel arra ébred, hogy hatalmas bogárrá változott. A film végig szubjektív kamerát használva meséli el a sztorit; Gregor perspektívájából nézve mutatja be a történéseket. Külön érdekesség, hogy Kafka jegyzeteiben kikötötte: Gregor Samsat nem szabad mutatni a filmes adaptációkban. A film ezen elvárásnak is tökéletesen megfelel.
A Takács Barnabás és kollégái által megalkotott, úgynevezett PanoCAST technológia a filmkészítésen kívül akár élő panoramikus műsorszórásra is alkalmazható. Jelenleg például párizsi sportesemények közvetítésénél használnak a csapat által kifejlesztett 360 fokos panoramikus rendszert, de hazánkban is számos koncerten és más eseményen dolgoztak már a technológiával.
A fesztivál weboldala:
http://www.hollywoodreelindependentfilmfestival.com/2010/ProgramSchedule.html#Dec16
http://www.hollywoodreelindependentfilmfestival.com/2010/regent_showcase.html
Az interaktív film megtekinthető:
http://www.digitalelite.net/Metamorphosis2010_Fullversion.html
360 fokos élő sportközvetítés :
http://orange-sport.orange.fr/sport-360
Kapcsolódó cikkek
- Masat-1 - Idejének negyedét a Föld árnyékában tölti az első magyar műhold
- Masat-1 - Pályára állt az első magyar műhold
- Kreativ Magyarország kiállítas a Műegyetemen
- Kiállításon az első magyar műhold ikerpéldánya
- Az internet az orosz mozi halála
- Közös Nokia és Microsoft fejlesztői laboratórium nyílik
- Ingyenesen elérhetők lesznek a neten az 1920-s évek lengyel filmjei
- Élő tudósítás bárhonnan
- Elindult az interneten a világ egyik legnagyobb Super 8-as filmarchívuma
- A Műegyetemen fejleszt az Ericsson
Infotársadalom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.