Figyeljünk a RAM-ok hőmérsékletére is

Kiss Ádám Zoltán, 2010. november 28. 20:22

Talán nem annyira közismert, hogy ha elkezdjük hajszolni a gépünket, növelni mindent amit lehet, akkor előbb-utóbb a memóriák melegedésére is oda kell figyelnünk. Jobb esetben felkészülünk, rosszabb esetben váratlan kék halál hívja fel a figyelmünket arra, hogy nem voltuk elég óvatosak. Erre is van azonban elegáns megoldás.

A Kingston kínálatában vannak olyan memória modulok is , amelyek beépített hőmérséklet érzékelővel vannak ellátva, ilyen például a 2 GB és 4 GB DDR3 1333 MHz CL9 RAM. A thermal sensor folyamatosan egy regiszterben letárolja a modul hőmérséklet információját, amelyet egy arra alkalmas programmal valós időben monitorozni is tudunk. Ez a technika a JEDEC által szabályozott módon működik, így semmilyen további speciális hardver vagy szoftver nem szükséges hozzá.

A kapott információk alapján megtervezhetjük, hogy az adott kiépítésű rendszert meddig hajthatjuk, figyelembe véve a processzor, a grafikus kártya, winchester, stb. mellett a memória modulok hőmérsékletét is. nem elegendő tehát csak passzívan figyelni mi  történik szegény ramokkal a magasabb feszültségen, órajelen, hanem aktívan tenni is kell a kellemes közérzetükért. A korábban kék, most fekete színben visszatért hűtő két hatalmas 60 mm-es turbó ventilátorával kelt megfelelő levegő áramot azért, hogy a memóriák hosszabb távon is csúcson járhassanak. A legoptimálisabb párosítás, ha a HyperX Fan alá pár aluszoknyás HyperX memóriát teszünk.
 

Kulcsszavak: tuning memória

IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk

Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.

2024. május 11. 17:10

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36