Az EU megszüntetné a roamingot a Unión belül
Neelie Kroes az Európai Távközlésihálózat-üzemeltetők Szövetségének (ETNO) brüsszeli konferenciáján tett határozott kijelentéseket a kérdésben. Mint ismeretes, a mobilszolgáltatók egyik legfontosabb, éppen ezért a végsőkig védelmezett bevételi forrása volt a közelmúltig a roaming díjak rendszere. A korábban szabadon meghatározott, és indokolatlanul magas díjak igazi aranybányát jelentettek, ám sokszor hozták váratlanul nehéz helyzetbe a felhasználókat. Mindemellett a magas költségek ellentétben állnak az Unió egymás polgárait minél közelebb terelő szellemével. A többlépcsős drasztikus roaming díj csökkentés végül EU-s nyomásra következett be, mivel a szolgáltatók a felkérések ellenére nem korlátozták magukat. Neelie Kroes most ezt a logikát vitte tovább, és kijelentette, hogy már nem a lassú csökkentés, hanem akár egyenesen a roaming megszünteteése lenne a cél, ahogy fogalmazott: „Azt akarom, hogy a roaming- és a belföldi tarifák különbsége a nullához közelítsen”. Ezzel az elődje, Viviane Reding által indított harcot élezi tovább, ezzel egyértelműen az előfizetők, telefonálók érdekeit szolgálva. Tény, hogy a távközlési technológia bejáratott technikának számít mára, így üzemeltetési díja is alacsonyabb, az uniós országok területén pedig már nem kell költséges hálózatkiépítési befektetésekkel számolni. A biztos jövőképe tehát egy olyan egységes távközlési piac, ahol az Unió szinte egyetlen nagyobb álam mintájára működne, a telefon, SMS, vagy éppen mobil internet díjak nem állnának a mobilitás útjába. Egyelőre nem hangzott el ütemterv, de a korábbi intézkedések EU mércével meglehetős gyorsan születtek meg, így nem lenne meglepő, ha hamarosan már az új szabályzók megszületésérők hallanánk.
Kapcsolódó cikkek
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Tovább csökkenhetnek a külföldi telefonálás díjai
- Tavaly év végén közel 11,69 millió mobil-előfizető volt hazánkban
- Tavaly év végén közel 11,69 millió mobil-előfizető volt hazánkban
- Élénkülhet a verseny az uniós roaming-piacon
- Élénkülhet a verseny az uniós roaming-piacon
- Októberben folytatódott a hazai mobil-előfizetések számának csökkenése
- Októberben folytatódott a hazai mobil-előfizetések számának csökkenése
- Frekvenciatender: zöld út az okoskészülékek elterjedésének
- Frekvenciatender: zöld út az okoskészülékek elterjedésének
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.