Kétmillióan töltötték le két nap alatt az IE9 bétáját
Ez mindenképpen sikernek nevezhető, hiszen a korábbi IE8 bétát például 5 nap alatt is csupán 1,3 millióan telepítették. A Microsoft persze rendesen reklámozta is az új böngészőt, amely gyorsabb, dizájnosabb, és a szabványokkal is sokkal jobban bánik, mint elődei. A cég számára kulcsfontosságú, hogy az IE9 sikeres legyen, hiszen jelenleg világszerte 60 százalék körüli a részesedése a korábbi 90-valahányhoz képest, egyes piacokon pedig már át is vette tőle a vezetést a Firefox. Az új Google Chrome szintén komoly kihívást jelent, az amúgy kis szereplőnek számító Opera pedig gyakran mindenkit megelőz újításaival, és rögtön elavulttá teszi a többieket. Európában ráadásul a Microsoft kénytelen biztosítani a Windows-on a szabad böngészőválasztást, azaz ha ma valaki Windows PC-t vesz a kontinensen, azon nem egyből az Explorerrel fog böngészni.
A fenti körülmények miatt a Microsoft most tényleg kénytelen a puszta megszokásnál valamivel többre is apellálni, ha el akarja nyerni a felhasználók kegyeit. Hogy ez mennyire fog sikerülni, az kérdés, mindenestre az új MS böngésző újításairól részletesen lehet olvasni a ebben a cikkben.
Kapcsolódó cikkek
- Az IE10-zel akár nosztalgiázni is lehet majd
- A Firefox4 megelőzte az IE9-et
- Kétmilliónál több IE9-letöltés 24 óra alatt
- Internet Explorer 9 – Visszahozza a felfedezés örömét
- Öreg járművel szörfözni felelőtlenség!
- A Firefox megelőzte az Internet Explorert
- Nyomkövetés ellen is véd majd a Microsoft új böngészője
- Letölthető az Internet Explorer 9 legújabb kiadása
- Internet Explorer 9: gyors, letisztult, megbízható
- Az IE6 a világ legrosszabb böngészője
IT ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Az AGON by AOC bővíti az új G4 gaming termékcsaládot
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.