A gyenge mobileladások miatt távozik az LG vezérigazgatója
Az LG-nek ugyan van néhány Android-rendszerű, érintőképernyős mobilja, mint például az Ally vagy az Optimus One, ezek azonban korántsem olyan népszerűek, mint a Samsung, a Motorola, vagy éppen a HTC hasonló készülékei. A cég kínálatában szerepelnek még Windows Mobile üzleti okostelefonok, ezek azonban szintén nem fogynak túl jól manapság, és a Windows Phone 7 megjelenéséig nem is nagyon várható ebben változás. Így aztán a mobilok rossz szereplése is szerepet játszott abban, hogy a teljes cégcsoport bevételeinek negyedét adó LG Electronicsnak sem sikerült kihúznia a vállalat szekerét a kátyúból – a harmadik negyedév vesztesége elérte a 120 milliárd vont (kb. 22 milliárd Ft).
A távozó Nam Yong helyét Koo Bon-Joon veszi át az LG élén, aki valószínűleg azonnal leváltja majd a mobilrészleg fejét, Skott Ahnt és másokat is. A kisebbik dél-koreai elektronikai cég és mobilgyártó egyébként már korábban vázolta rövid távú mobilpiaci stratégiáját: eszerint hamarosan, a rivális Samsungot megelőzve egy kétmagos, 1 GHz-es nVidia Tegra processzorral felszerelt Optimus okostelefont dobnak piacra. Az LG nagyra törő tervei szerint néhány év alatt 10 millió darabot szeretne értékesíteni a készülékből.
Kapcsolódó cikkek
- Edward Norton és Daria Werbowy a PRADA phone by LG 3.0 arcai
- Egymillió eladott LG Optimus LTE
- John Browett az Apple kiskereskedelmi ágazatának új vezető alelnöke
- LG E400 – Android 145 dollárért
- Kinevezéssel erősítené kormányzati értékesítését a Microsoft Magyarország
- LG X3: Tegra 3 és HD kijelző
- A szolgáltatásokat erősíti a Xerox Magyarország új ügyvezetője
- Megérkezett a harmadik PRADA mobil az LG-től
- 2012-ben indul a PRADA Phone by LG 3.0 forgalmazása
- Papp István a Microsoft Magyarország Kft. új ügyvezetője
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Megjelent a NEXT 3D konferencia programja
Megjelent a NEXT 3D additív gyártás és digitalizálás konferencia programja. Nem kevesebb, mint 15 hazai mérnök és vezető szakember fogja megosztani 3D technológiai sikereit és tapasztalatait a résztvevőkkel. A konferenciaprogram alapján a NEXT 3D látogatói felbecsülhetetlen értékű tudással bővíthetik 3D nyomtatási és 3D szkennelési ismereteiket.
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.