Az Intel tulajdonába kerül a McAfee
Korántsem új trend, hogy eddig ismeretlen területekre ruháznak be olyan vállalatok, melyekről nem igazán feltételeznénk ilyesmit, ám ezúttal igazi óriásüzletről és stratégiai felvásárlásról van szó. A McAfee megvásárlása sokkal komolyabb irányváltást jelent, mint ha például a Microsoft fogkefét is elkezdene gyártani, hiszen a biztonságtechnikai piac egyik nagyágyújának ilyen jelentős összegért történő megvásárlásával maga az Intel is egy csapásra komoly piacot szerez ebben a szektorban, mindezt a talán éppen csak véget érő válság közepette. Tény, hogy van miből, hiszen a processzorgyártó sikeresen meghódította az Apple gépek belsejét, a nehéz időket a jól fogyó Atom processzorokkal védte ki, és tavaly 35,1 milliárd dolláros bevétellel immáron 18 egymást követő évben a legnagyobb chipgyártó a világon. Ehhez képest a 2 milliárd dolláros bevételt produkáló McAfee közepes játékosnak számít, ám megkérték az árát. A 7,68 milliárd dollár azt jelenti, hogy az Intel részvényenként 48 dollárt fizet, ami 60 százalékkal magasabb a McAfee-részvény szerdai záró értékénél. Kérdés, mi ér meg ennyit az Intelnek? Az 1987-ben alapított McAfee a biztonságtechnikai piacon a Symantec mögött a második legnagyobb gyártó, igazi nagymenő ebben a szegmensben. Az Intel pedig már korábban bejelentette, hogy egyre komolyabban venné a hardver szintű biztonsági elemek beépítését lapkakészleteibe, processzoraiba, ezeket szoftveresen támogatná meg a nagyobb hatásfok érdekében. Így már kezd összeállni a kép, miért is ér meg 60 százalékos felárat a második legnagyobb vírusirtó cég az Intelnek. A videofelvétel kíséretében beharangozott üzlet már csak a versenyhatóságok jóváhagyására vár, ami minden bizonnyal menni is fog, mivel a processzorgyártó eddig nem volt biztonságtechnikai cég, így nem saját riválisát vásárolja fel.
Kapcsolódó cikkek
- McAfee Mobile Security 2.0: erős biztonság az okos-telefonok és táblagépek számára
- Új mobilbiztonsági megoldásokkal jelentkezett a McAfee
- Szaporodó "legitim" spam, veszélyben a mobil bankok, a virtuális pénz és a beágyazott hardverek
- McAfee VirusScan Definition 6552
- Biztonsági energiaellátási rendszerek üzletág a Schneider Electricnél
- Megnyitotta első vidéki fejlesztőközpontját a BalaBit
- Súlyos hiányosságok a mobilfelhasználók és a vállalkozások közötti kapcsolatban
- Gyorsan szaporodnak a cybertámadások a kritikus infrastruktúrák ellen
- Obama látogatása az Intelnél
- Zöld lámpa: az Intel megveheti a McAfee-t
Infogazdaság ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.